Szomorú István: A ceglédi református templomok története (Cegléd, 2001)
I. Az ősi templom
A CEGLÉDI REFORMÁTUS TEMPLOMOK TÖRTÉNETE A vármegye a rendeletet március 15-én tárgyalta, s annak foganatosítására bizottságot küldött ki. A bizottság tagjai a vármegye részéről Huszár István alispán, továbbá Kostyán Imre és Huszár József szolgabírák. A váci püspökség részéről Mártonyi Pál kanonok, a Clarissza apácák részéről Stupitzky János ügyvéd és Wohlnhoffer Mátyás ceglédi tiszttartó. Ez a bizottság 1753. március 27-én érkezett Ceglédre a Helytartótanács rendeletének foganatosítása végett. „Elérkezik a szomorú és gyászbaborult nap, az 1753. esztendő Böjtmás (március) havának 27. napja, melyen a megbecsülhetetlen kár és megsirathatatlan dolog essék rajtunk, mert ezen a napon vették el a pápisták templomunkat, amely napon a világ örült, a Krisztus tanítványai pedig siránkoztak.” (Egykori feljegyzés.) A nevezetes napon a templom előtti téren hatalmas sokadalom gyűlt össze. Az izgalom és a felháborodás teljes erővel felgyülemlett a lelkekben. A legnagyobb némaságban megdöbbenve és lesújtva, szó nélkül adta át Miskolczi János prédikátor és Dancsházi Mihály káplán jelenlétében Bátori Mihály, a templom akkori érdemes kurátora a kulcsokat az alispánnak. Az alispán azután tovább adta a kulcsokat a jelenlévő egyházi kiküldötteknek. A templomajtót Botka István plébános nyitotta fel, s a katolikus tömeg bevonult a templomba. A feldühödött reformátusok lecsendesítésére az aggastyán kort ért Miskolczi Kerekes János református prédikátor szép prédikációt mondott az Ezsaiás 26:20 alapige szerint. Az idézett helyen Isten szent igéje így hangzik: „Menj be népem, menj be szobáidba, és zárd be ajtóidat utánad, és rejtsd el magad rövid szempillantásig, míg elmúlik a bús harag.” A templom elvétele után Wohlnhoffer Mátyás tiszttartó írásban közölte a reformátusokkal, hogy mik illetik meg a templomból őket. Ez a levél így hangzik: A templomban levő székeket a katedrától fogva napkeletről a deákok karjával együtt kihordani megengedtetik egészben, nemkülönben a bolthajtás alól való székek egészen és a középső öt széket a hosszú új karral együtt, hasonlóképpen a nagy harangot a haranglábbal együtt el lehet vinni.” Ezzel a szomorú aktussal végződött a hosszú ideig tartó, sok hercehurcával, ezernyi izgalommal bővelkedő templom-per, melyet a katolikusok indítottak a protestánsok ellen, holott azok ezt a templomot már az emberi emlékezetet meghaladó idő előtt is régen, összesen 214 esztendeig gondozták, szerették, javítgatták, a török hódoltság nehéz esztendeiben is. „Mint erős Sionukat” még idegenből is a kegyelem sátrának tekintettek, s hozzá a nagy futások után mindig visszatértek, mint fecske a fészkére. Az eljárás lefolytatása után hatalmi szóval a templom a katholikusoknak adatott, s hiába hivatkoztak a reformátusok arra, hogy a 214 éves használat során az elbirtoklás jogán is illeti a templom, nem használt semmit. Elnémult a tiszta evangélium azok között a falak között, melyek több mint két évszázadon keresztül adtak otthont a református őseinek. •I* '!> d*- 27 -
