Surányi Dezső: Kerti növények regénye (Budapest, 1985)

I. A földművelés kezdetei

maga Homérosz is. A Földközi-tenger medencéjének és a Fekete-tengernek a megismerése nyomán gomba módra szaporodtak a görög gyarmatvárosok. Ezeket a 18. ábrán mutatjuk be.

A telepesek nagyon értettek a hajózáshoz, de a földműveléshez is: a gyarmatokon felvirágzott az olajfa, a szőlő, a füge, a zöldség- és virágtermesztés, sőt az anyaországot, az illető városállamot is a telepesek látták el gabonával (búza, árpa, köles). Kólaiosz átvergődött Héraklész oszlopain túlra, és eljutott Tartasszoszba. Igen nagy volt e gyarmatváros kereskedelmi szerepe a görög aranykorban. Pütheász Masszaliából indult az Ón-szigetekre, amely Északnyugat-Európa felderítését is eredményezte. Az ón monopóliuma azonban a karthágóiak kezében maradt, vagyis ekkor még fölényben voltak a görögökkel szemben.

Mint Krämer (1976) írja, a görögök élénk kereskedelmi kapcsolatot tartottak fenn Egyiptommal. Ezt azonban Amanisz fáraó uralkodása alatt maga a fáraó fagyasztotta be. A görögökkel való kereskedelmet Naukratisz fogta össze, vagyis a város monopóliumot kapott. A búzaimport visszaesett, Egyiptom helyett inkább a gyarmatokról érkezett ezután a gabona. Az olajfafajták cseréjében Küréné játszott kulcsszerepet. Az oliva egyébként nem is felelt meg az ízlésnek fáraó országában, hiszen ott a szezámolajat fogyasztották. Hogy a hajóutak korántsem voltak öncélúak, arra példa lehet Dalmácia felkutatása i. e. 500 táján. A görögök hamarosan számottevő mennyiségű bort exportáltak oda (Younger, 1966).

A felderítő hajósok a Dunán és a Tiszán is megjelentek, bár Európa belsejébe inkább a kelták hatoltak be. A dunai, tiszai, dunántúli földműves kultúrák fejlődésére igazolhatóan hatottak a kelták és a görögök. Ez nem csupán a szőlőtermesztés terén mutatkozott meg. A görögök (főleg a dórok) a Balkán déli csücskén azzal kezdték ténykedésüket, hogy az ottani műveltséget lerombolták, elfelejtették az írást. A geográfusok mégis pontos feljegyzéseket készítettek a beutazott tájakról (Hérodotosz, Homérosz átélt vagy hallott leírása, Hekataiosz, Xenophón, Sztrabón stb.). A korabeli kereskedelmi kapcsolatok alakulására — a bronzeszközök miatt — az ón szerfelett nagy kereslete volt jellemző, valamint a Balti-tenger partvidékének hallatlan borostyánkő-gazdagsága és annak kiaknázása (19. ábra).

A görögök természetrajzi és földrajzi ismereteit (nagy vérveszteség, testi szenvedések árán) a „Tízezrek hadjárata” is bővítette. Xenophón és a görögök úgy kerültek a perzsa trónviszályba, hogy 11. Artaxerxész ellenében, Kürosz oldalán mintegy 15 ezer zsoldos is harcolt. A gyötrelmes hadjárat alkalmával mintegy 4,5 ezer km-t tettek meg (20. ábra) .

Teljesen ún. „görög vállalkozás” volt viszont Alexandrosz hadjárata keleten, amelyből a hellenisztikus görög birodalom alakult ki. A részállamok még széthullva is lenyűgöző méretű államalakulatok maradtak. I. e. 334-ben már Nagy Sándor győz a perzsák ellen Granikosznál. Ezzel megnyílt az út a perzsa gabonaföldek, majd Mezopotámia meghódítása felé. Egyiptom, majd Perzsia, Szogdiána és Baktria is uralma alá került, sőt seregei eljutottak Indiába is. Erről a hallatlan katonai vállalkozásról Curtius Rufus római rétor, illetve Arrianosz részletesen írt a Nagy Sándor-történetben.

Humboldt így értékelte Nagy Sándor hadjáratát: „... tudományos expedíciónak is tekinthető. Ez volt az első eset, hogy egy hódító a tudományok minden ágával foglalkozó tudósokat vigyen magával, természettudósokat, földmérőket, történetírókat, filozófusokat és művészeket.” Az igen nehéz terepen haladva legtöbbször ellenséges érzelmű népekkel találkoztak. Jellemző, hogy Jemen vidékén az arab kereskedőktől csak rablással tudtak tömjénfákat szerezni.

Megaszthenész a legnagyobb utódállam uralkodójának, Szeleukosznak a meg-52