Surányi Dezső: Kerti növények regénye (Budapest, 1985)
I. A földművelés kezdetei
Kelet-Ázsia mezőgazdasági forradalma némi késéssel indult meg. Ezt elsősorban az okozta, hogy a tömegtáplálék-forrásul szóba jöhető füvek választéka sokkal szerényebb volt, mint a Zagrosz-hegység vagy éppen Közép-Amerika völgyeiben. Kelet-Azsiában a fő gabonanövény, a rizs mocsári életmódja öntözéses termesztést, vagyis szinte belterjes kertészeti termesztést követelt meg. Clark (1975) részletesen elemzi az indiai civilizáció felvirágzásának körülményeit, ennek egyik bázisát, a földművelést és annak fejlődését vizsgálja. A harappai kultúra előzményei a Kasmír völgyében keresendők. Burzahom (i. e. 4300— 3500), Chirand (i. e. 4000), Hallur (i. e. 3800) és Tekkalkota (i. e. 3800— 3500) környékén búzát, ledneket, bükkönyt, rizst, gyöngykölest és lablabot, a Punjab és az Indus völgyében búzát, árpát, kölest, mezei borsót, káposztaféléket, szezámot termesztettek. A kései harappai civilizáció idején már az óvilági babot (Phaseolus aureus) és a gyapotot is vetették. A vaskorban a növénytermesztés faj szerint és technikai értelemben tovább fejlődött (Visnu-Mittre, 1977). Az árják i. e. 1700 körüli betörése szétzúzta a harappai kultúrát. Közben a neolit forradalom „továbbfutott” Észak-Indiában. A Gangesz völgyében már a harappai civilizáció bukása előtt ismerték az új fajokat, fajtákat és eljárásokat. A rizstermesztés későn és csak korlátozott területen kezdett meghonosodni. A kínai rizstermesztés ennél sokkal fontosabb volt. A kínai földművelés kezdetei mondái ködbe vesznek. Ezt a kertészeti növények művelődéstörténeti vonatkozásainak leírásakor részletesen ismertetjük. Észak- Kínában az első földművesek a Huangho, a Fenho és a Vejho lösztalaján gazdálkodtak. Már az i. e. 6. évezredben termesztették a köles különböző fajait. Ping-ti Ho (1977) igen érdekes tanulmányban vizsgálta a kínai növénytermesztés eredetét. A pollenvizsgálatok üröm- és libatopfajok (tehát xerofiták) domináns térfoglalását igazolták. A Si-king kötetben mintegy 150 növényfaj szerepel, a Biblia ennél többet, az egyiptomiak 55, Homérosz 60, Hérodotosz pedig 63 fajt említ (Kanngiesser, 1912). Az Ódák könyve a növények termőhelyét is ismerteti. A fajokat táblázatba foglalták, amelyből rekonstruálható a korabeli (//an-periódus) flóra. A Si-king legtöbbször az Artemisiáról beszél, az eperfa is sokszor előfordul e nagyszerű gyűjteményben, gyakran szerepelnek a libatop-, a shen és chi kölesalfajok is. A szűzföld. amelyet művelni kezdenek, gyakorta feltűnik az ódákban: tsaolai a neve. A yang-shao speciális kínai termesztési rendszer, lényegében a hasonló nevű népcsoport neve. A földhasználatnak három kulcsszava van: tzu, hsin és yü, ami váltógazdálkodást takar. A tzu jelenti az egy évig pihenő földet, az aratás után a földben maradt gyökerekkel együtt. A hsin feltört ugart jelent, a yü pedig a jól megmunkált, harmadik évben vetésre alkalmas földféleség. Ezt a 275. óda részletesen leírja. Az olasz köles (Setaria italica) vitathatatlanul kínai eredetű (su). Szanszkrit elnevezése Cinaka, azaz kínai (eredetű) értelmet kapott. Az indiai rizs neve hsien. A keng kései, illetve japán rizs, a mi pedig egész évben termő fajta. A vadrizs érik be legelőbb, a neve li. Valamennyit termesztették az ókori Kínában. A szója, a kender és számtalan más faj termesztésének kezdete i. e. 4000-re tehető. Ez arra mutat, hogy a kedvező éghajlati és talajadottságok igen hamar lehetővé tették a fejlett földművelés kialakulását. Az újvilági neolit forradalom több növényfaj domesztikációját hozta magával. Ilyen a kukorica, a sütőtök, a manióka, a burgonya, a földimogyoró stb. Dél-Amerikára jellemző volt a vegekultúra kifejlődése. Ez azt jelenti, hogy a trópusi és a szubtrópusi övezetben hosszú időn át megmaradt a gyűjtögető életmód, tehát ott a máshol kialakult földművelő formák csak részben valósultak meg. Ezt még nehezítette a 44
