Surányi Dezső: Kerti növények regénye (Budapest, 1985)

V. Élő ékszerek

— lantkísérettel — szomorú dalaikat. Egyik feltevés szerint Brian Bom király legendás hárfája is fűzből készült; a hárfa az ír nemzeti törekvés, önállóság jelképe. Mivel a fűz rendszerint nagy kort él meg, az öregség szimbóluma is. Hazánkban gyakoriak a több évszázados füzek. A szomorúfűz habitusúakat igen kedvelték. Újabban temetődíszítő művészetünkben is helyet kapott a fűz, kicsit sablonosán, sok-sok sírkőre vésik fel. Vogul rege szerint a vízözönkor az emberek fűzgyökértutajt építettek, azon menekültek el a nagy áradás elől.

Európa legnagyobb része mérsékelt övi klímabirodalomhoz tartozik, így a pálmaág nehezen szerezhető be, helyette a tavasszal mindenfelé elérhető barkaág kapott helyet a virágvasárnapi szertartásokban. Bálint Sándor igen sok, a barkával kapcsolatos népszokást írt le egyik munkájában (karácsony, húsvét, pünkösd).

A nyírfa a hüperboreász faábécében az őszi napéjegyenlőség szimbóluma. Leuké nimfa lakik benne és az Emlékezés Tava partján helyezkedik el. Nemcsak az elmúlás, hanem a feltámadás jelképe is, a Hold-istennő gyógynövénye. A Közel-Keleten nagy tiszteletnek örvendett a Populus euphrastica. Állítólag a Kaszpi-tenger partján egymagában állt egy idős példánya. Mint a föníciaiak, a kirgizek is szent faként tisztelték. A hazai idős fák jelentékeny része fehér nyár, így például a mondái múltba vesző Kontfa, melyről Devecseri Gábor verset is írt.

A nyárfa az E-betű szimbóluma a pelazgoknál, a kőris az N-betűé. Uránosz véréből származtak a kőrisnimfák, a meliák. A rézkori emberek kőrisfán teremtek, ágairól pottyantak le. A pelazg pásztorok Poszeidon kőriskultuszát követték, amely eleinte emberáldozattal járt (Frazer), ami esőkérő rítus volt. Mint a tölgyet, a kőrist is „szereti” a villám. A germán világfa, az Yggdrasil, különös tulajdonságait egy korábbi részben már leírtuk. Itt csak utalunk rá. Odin nyolclábú táltosa legeli a kőris lombját, de esznek belőle a szarvasok is, lombjai között élnek a madarak és a mókusok. A gonosz szellemek azon mesterkednek, hogy elpusztítsák a világfát, mégpedig villámcsapás, fejszeütés által, de a fa mindig kiheveri a pusztítást. Tudását Odin is e fától kapja, miközben megfiatalodik: Odin a kiszáradt kőris- és szilfákba lelket lehel, ebből lett a germán nép.

A szilnek, mivel a szőlő támasztékául használták az ókorban, a Dionüszosz-kultuszban volt nagy szerepe. Ioláosz tiszteletére templomot építettek és annak udvarába szilfákat ültettek. Ezek ugyanolyan félig örökzöldek lettek, mint a furcsa platánok. Varró a szilfa telepítéséről és neveléséről több alkalommal is írt, jelezve e faj iránti megkülönböztetett érdeklődését. Ahol a gombavész nem pusztított, igen koros fák élnek, több matuzsálem található Magyarországon is. A legeltető pásztorkodás visszaszorulásával sok ligetes szilerdőnk pusztult el az évszázadok folyamán.

A nyírfa az északi népek kedvenc fája, bár a görögök is ismerték, sőt tisztelték. Graves A fehér istennő c. könyve a nyírfával foglalkozik. Az írás a növény eredetét is elemzi (tág teret engedve az író fantáziájának). A hetvenes években nagy feltűnést keltett a nyírfakéregre írott ősi szövegek megtalálása. A régészeti kalauz könyv alakban is megjelent (Janyin : Nyírfakéreg levelek üzenete, 1980). László Gyula a nyír szerepét is megmagyarázza könyvében (1944): „Obi ugor rokonaiknál az özvegy nő nyírfabábot készít elhunyt férjéről, hat hónapig a tisztelethelyen tartja, étellel vendégeli s vele alszik. Nyilván ennek a szokásnak maradványa az is, hogy minden népnél a férj halála után egy bizonyos ideig nem mehet férjhez a nő, s felesége után nem házasodhatik a férfi. Ez az az idő, amelyben az elhunyt lelke még a földön van, vagy még nem érkezett el a másvilági nagy családba vagy más testbe.”

A bükkerdőt (amilyen Csákvár környékén is van) Herman Ottó templomnak nevezte (olyan fenséges). A villám megkíméli. Hanusz említ egy regét, miszerint Bu-336