Surányi Dezső: Kerti növények regénye (Budapest, 1985)
V. Élő ékszerek
alábbis e becsmérlő versike erre utal: „Ki csak japán naspolyát ízlelt, sört ivott és vén asszonyt csókolt; nem ízlelt, nem ivott és nem csókolt.” (Az ottani értékítélet, legalábbis a két első vonatkozásban alaposan megváltozott az elmúlt két évtizedben. ..) A birset hajdan nemcsak küdóniai almának nevezték, hanem olykor cotoneusnak is, így a Cotoneaster (madárbirs) birs csillagot jelent. Számos faját ültetik kertekbe, a legismertebb közülük a kínai kúszó faj (C. horizontális). Mint a fajok száma, olyan gazdag a madárbirs egyéb szinonim jelölése, de a legtalálóbb a madárbirs szó, hisz akkora a gyümölcse, hogy valóban csak a madarak tudnak vele jóllakni... A fekete és a fehér eperfa történetével kapcsolatos adatokat a gyümölcstermő növények tárgyalásakor már említettük, így ebben a fejezetben nem térünk vissza azokra. Kínai származású a nyáriorgona (Buddleia), amely azonban nem áll közelebbi rokonságban a valódi orgonával. Virágzatának kisebb mérvű hasonlósága és nyári virágzása miatt alakult ki e találó neve. Múltjáról nem sokat tudunk, a keleti ködbe, misztikumba vész, bár hagyományos kínai virágfestményeken igen gyakran ábrázolták. Az orgona elnevezésben — legalábbis szóképzés szintjén — Pán „jeleskedett”. Szürinx, a szerencsétlen vízi nimfa, amikor üldözték, a folyó szellemétől kért segítséget, az nádszállá változtatta. A sípot, amely nádból készült, szürinxnek nevezték és mivel orgonavesszőből szintén lehet sípot csinálni, adva volt a nemzetségnév: Syringa. Busbeque I. Ferdinánd császár megbízásából 1552-ben Konstantinápolyba utazott. Ottani tapasztalatairól feljegyzéseket készített, amely lényegében az első hiteles tudósítás a török orgonatermesztésről. Mikor Bécsbe visszatért, kertjében meghonosította az orgonát, ahol 1589-ben virágzott először. Mivel számos faja van, a sokféle areára utaló véleményben van valami igazság, hisz van(nak) balkáni, magyar, perzsa és kínai areájú faj(ok) is. Theophrasztosz és Dioszkoridész a juhok kedvencének tartotta az aranyesőt (Laburnum), s Plinius és Columella is minden megjegyzés nélkül leírta mindezt. Magja erősen hashajtó és hánytató hatású. Tévesen mondják aranyesőnek a forzithiát, amelyet Wahl a gyümölcstermesztő Forsyth-ró\ nevezett el. Honos fafajnak hihető az akác, noha észak-amerikai eredetű. Az indiánok kedvenc fája volt, sokféle használati eszközt készítettek belőle. Az azték papok a téli napfordulókor kukoricalisztből formázták meg Xochipilli alakját, s a száradás idejére akácágakra tűzték. Európába a francia Robin hozta 1635-ben. Tessedik Sámuel sokat tett hazai elterjesztéséért. Az elmúlt 200 évben teljesen beépült a flórába, fontos haszonfánk. A nemesítők dísz (rózsás akác), tüzelő és faanyag céljára alkalmas fajait állították elő. A lilaakác igen népszerű Japánban, a kertek elengedhetetlen növénye. Elnyújtottan virágzik. Japánul fuzsinak nevezik, innen ered a szent hegy, a Fuzsijama neve is. Számos színváltozatát állították elő a nemesítők, de sárgát nem sikerült. A borsófa (Caragana) sárga virágú fácska, valójában szibériai eredetű; de a valódi sárgafa északamerikai faj (Cladrastis lutea). Szintén észak-amerikai a lepényfa, a vasfa, a ffiszercserje (Calycanthus), a szivarfa és a borfa (Baccharis); kínai a gyögyvessző, a szálkamenta és a csörgőfa; japán a boglárcserje; a parrócia iráni; a kutyabenge, bajnóca és cserszömörce Magyarországon is honos dísznövény. Plinius úgy tudja, hogy a bazsarózsa az egyik legrégebben termesztett virág, kultusza mintegy 5000 éves. A kínai templomok kertjeiben ma is élnek több száz éves bazsarózsabokrok. A gazdag kínaiak régen óriási összegeket fizettek egy-egy ritka 332
