Surányi Dezső: Kerti növények regénye (Budapest, 1985)
V. Élő ékszerek
Finnugor, germán és szláv mítoszok A finnugor nyelvcsalád őshazájáról, népeik vándorlásáról, elkülönüléséről korábban már részletesebben írtunk. A három legfontosabb, legnagyobb lélekszámú etnikum a magyar, a finn és az észt. A finn (Kalevala) és az észt (Kalevipoeg) eposz igen gazdag mitológiai forrás, bár ez nem alkalmas arra, hogy az ősvallás párhuzamaként bizonyítékul felhasználjuk. Nyelvcsaládunk legszentebb fái közé tartozott a nyír, a kecskefűz, a szil, a galagonya, a zselnice meggy és az éger, a tölgy pedig az istenfa volt. Kandra további fajokat is említ, pl. az Artemisia abrotanumot, a Gratiola officinalist és a szádort. Ipolyi Arnold pedig a zádokfát (hár s), Jazád fáját (tölgy), a diót, az ezüstkörtét és számos lágyszárú vad növényt sorol fel. A boldogvirág, a banyavirág, a tisztesfű, a kakukkfű, a gólyaköröm, a holdruta, a tűzvirág megtalálható a Magyar Mythológiában. A gyógyító növényfajok közül a legismertebb a csabaíre fű és a Szt. László füve. A hun utódokban Thaly Kálmán így fogalmazza meg a fű kiválasztásának epizódját : „Perdül a nyíl... oda suhan... A kis fűszál találva van! Csaba, Csaba hős vezérünk Veled halunk, veled élünk! Csaba füve lett a neve Az átszegett fű fájának, S a vezér és kis serege Újra hadba indulának.” A bábái re (Pimpinella saxifraga) mellre való pakolása meghozza a gyermekágyas asszony tejét. Szemölcsök, sömörök ellen használták a vérehulló fecskefüvet (Chelidonium május). „Beszélik, hogy Szt. László király idejében egész Magyarországon rettenetes ragály (pestis) dühöngött. A király pedig megnyerte imájával Istent, hogy a ragálynak gyógyítója azon növény legyen, melyet fölfelé lőtt nyila estében eltalál, ez pedig a keresztes tárnics volt, amellyel azután alattvalóit a nyavalyától megszabadította” (Clusius). A Szent László fiive c. népmonda legérdekesebb részében Arany így írja le a gyógyfű kiválasztását: „A nyíl meg süvöltött a levegő égben, Mint egy futó csillag tündöklött reptében, Majd leszállt a földre szárnyasuhogtatva. Szigonyáig fúrta fényes hegyét abba. A király pedig ment fölvenni a nyilat, S ím egy fűlevél van kopótyuja alatt: Ismeretes fűnek volt az a levele, Melynek a nép száján keresztfű a neve.” 298
