Surányi Dezső: Kerti növények regénye (Budapest, 1985)
V. Élő ékszerek
ázsiai honosságát, tényleges előfordulását jelzi, hogy Meneláosz úgy éri utol Andrométoszt, hogy annak hadiszekere beleakadt a tamariskákba. Az Iliász szerint (XVI. ének) a kőris és a bükk szépen díszük errefelé. Főleg a mannakőris fáját tudják sokirányúan felhasználni. A part menti növénytakarót főleg vízigényes fajok alkotják. A gyakori gyéritéstől, a sarjakkal könnyen felújulnak. „... kezével (ti. Akhillész) megragadott egy szépsudarú szilfát: hanem az kiszakadt gyökerestül, szétroncsolta a part peremét.” (Iliász XXI. 242 skk.). Az égerről csak az Odüsszeiában olvashatunk. Úgy tűnik, hogy az éger nem élt meg mindenütt a Földközi-tenger partvidékén. A füzet gyakrabban említi Homérosz. Perszephoné meddő fűzeit is idézi az Odüsszeia. Többféle nyárfaj él Alkinoosz kertjében, Ithakán, a Küklopszok szigetén vagy Kalüpszó barlangja előtt. Gyenge faanyagát nem sokra becsülték, így válhatott az elmúlás szimbólumává. A macchia-cserjések egyes fajait is megismerhetjük a szövegrészletek értékelése, értelmezése alapján. így az örökzöld tölgyről (drüsz), a mirtuszról (mürszinosz), az örökzöld tárnicsról (Phillyrea angustifolia), a pisztáciáról (thüón) és puszpángról (püxosz) is szó esik. A macchiaövezetben rózsafélék is előfordulnak. A hegyvidéki erdőkben gyakori a bükk, bár a termése nem ehető. Amikor Homérosz ehető gyümölcsű bükkről ír, az inkább gesztenyét vagy vallona tölgyet jelenthet (üphelósz); a gesztenye termése is más (figosz), vagyis valamely tölgyfaj terméséről lehet szó. A tölgyek számos faja feltűnik az Iliászban és Odüsszeiában. Ezeket alaposan kiritkították, s a kopárosodó hegyek oldalán megmaradt egy-egy példány igen feltűnő látványt nyújtott. (Patroklosz halotti máglyája tölgyfából izzik fel...) Nevezetes az auliszi, peloponnészoszi platán, amiből főleg a tiszta vizű források közelében alakultak ki ligetek. Megtalálható ezekben a növénytársulásokban a som, valamint néhány fenyőfaj. Fellner (1897) a rétek növényvilágából 20 fajt tudott az eposzokból azonosítani. A füvek közül az ágrosztisz (vad alakor), a nőié (csillagpázsit) és meliédész (ecsetpázsit) a leggyakoribb. A gyepek nagyon kedvezőek a geofiton növények számára. Közülük az aszfodélosz, a nárcisz, a liliom, továbbá a jácint és a sáfrány is megtalálható a homéroszi eposzokban. Tergit(1969) kevésnek találja ezt a néhány virágot. Ezzel nem értünk egyet, mert a sajátos flóraelemeket lényegében mind megismerhetjük az Iliászból és Odüsszeiából (noha egész más céllal íródtak). Homérosz néhány mocsári növényt (pl. a nádat, illetve Trójánál a tengeri nádat) is megemlít. A phaiákok szigetére vetődött görögök a lápos réten tengeri szittyát találtak (szkoinosz), ezenkívül papirusz sás, zsurlók is előfordulnak az Iliászban és Odüsszeiában (Iliász XXI. 351 skk., Odüsszeia IV. 603 skk.). Érdekességként megemlíthető egy furcsa természeti jelenség is: „Kronidész s küldött a magasból véres harmatozást, mert már tervelte, hogy oly sok bátor férfiú -főt Hádészra vet ebben a harcban. Mégis véres esőt hullajtott ekkor a földre...” (Iliász XI. 53 skk., XVI. 450 skk.). Feltehetően Haermatococcus pluvialis okozhatta a tüneményt, amihez hasonlót a Biblia is ismer (Kivonulás 7:14 skk.). 275
