Surányi Dezső: Kerti növények regénye (Budapest, 1985)

V. Élő ékszerek

33. ábra

Mediterrán típusú klíma az öt földrészen (Trawertha, 1968)

A mediterrán tájak növénytakarója bizonyos esetekben történeti módszerrel is rekonstruálható még néhány évezred távlatában is, ha ehhez a szükséges írásos bizonyítékok rendelkezésre állnak. Sokáig nem hittek Homérosz földrajzi és tájleírásainak. Bradford (1969) remek tengeri utazásaival sorra bebizonyította, hogy a hajózási útvonal valós és talán maga Homérosz is végigutazta Odüsszeusz útját, mivel igen pontosak a leírások. Devecseri így nyilatkozik a homéroszi műró'l: „Homérosz szövege nem könnyű olvasmány. Eleinte! Mert később az; mennél előbbre haladunk benne, annál inkább. Öt sorához ötezet sor magyarázat kell. De ötezer sorához már csak öt. Mert ezek a sorok egymást magyarázzák.”

A Földközi-tenger medencéjében 400 méterig terjed a mediterrán növénytakaró. 700— 900 m között gesztenye, tölgy, jegenyefenyő és bükk található, magasabban pedig a magashegyi zóna növényvilága. Az örökzöld növényzet tipikus fajai jelennek meg a partvidéken, pl. a vadolajfa. Ennek nemesítésében aktívan közreműködött Akhillész is. Ithaka, a phaiakok szigete és a Küklopszok szigete sok vadolajfát nevelt (Odüsszeia XII. 102 skk., XXII. 190 skk., VII. 116 skk., IX. 320 skk. és 382 skk.). Mindenütt megél Közép- és Dél-Görögországban a babér. Homérosz említi is, akárcsak a ciprust. Ez utóbbi helységnévként is feltűnik: Küparisszosz, Küparisszéisz.

A fenyéres szukcessziókban a borókák törnek előre. Amikor a magyar fordítás-273