Surányi Dezső: Kerti növények regénye (Budapest, 1985)
I. A földművelés kezdetei
egyes csoportok, majd etnikumok fejlődésére. Ez a tápanyagtermelésben is éreztette hatását kb. i. e. 2500 táján (Boserup, 1965). Patterson (1971) egy modellt közölt a STRUEVER-szerkesztette kötetben, amely azt bizonyítja, hogy a táplálkozás (a kalóriaszint) színvonalának növekedése számottevően mérsékli a halálozási arányt és megemeli a születések (az életben maradottak) számát, tehát maga a populáció is növekszik (3. ábra). Megállapítható tehát, hogy a vadász-gyűjtögető nomádok tápanyag- és más szükségleteit kielégítő tevékenysége nagyban függ az időjárástól, az évszakok sajátosságaitól. Az ilyen társadalmak lélekszámának a növekedése változást kényszerített az emberi közösségekre: szinte forradalmi úton került sor a növények és állatok háziasítására. A domesztikáció elősegítette a specializációt, mennyiségi és minőségi változás állt elő a tápanyagok összetételében, jellegében. A kialakuló fitotechnika a népesség növekedését hozta magával. A kiválasztás szakszerűnek mondható a füvek esetében (búza, árpa, rozs, zab, rizs, kukorica, cirok). A trópusi (gyümölcstermő) növények egyszerű gondozása (szinte csupán elültetése) lényegében megindította már a nemesítői munkát is. A sikeres gyűjtögető és egyben szelekciós tevékenység az életmód változását hozta magával, hiszen a kezdetleges növénytermesztés miatt előfeltétellé válik a félig állandó életmód. A közösség egy része földet művel, de a többség változatlanul vadászik vagy gyökereket, magvakat, gyümölcsöket gyűjt. A hatékonyabb gazdálkodás így is kisebb területet igényel. Különösen fontos változás ez magashegyek közé zárt termékeny, kis területű völgyekben és a sivatagok oázisaiban. Közben megtörténik a növénytermesztő-gyűjtögető és az állattartó-vadászó emberek, csoportok elkülönülése, csoportba verődése is. A legkisebb vérségi egység, a család azonban változatlanul megtermeli a saját szükségletét. A kiteljesedő mezőgazdasági tevékenységi körök színesednek, bővülnek, a fogyasztási igények is nőnek, miközben felesleg is képződik, amely új elfoglaltságot ad a közösség tagjainak: a tárolás, a vetőmagkezelés, a tartósítás, a sütés (végül a főzés) révén az élelmiszer-ellátás is tovább bővült. A letelepülés ténye, illetve lehetősége ott adódott elsősorban, ahol a klíma is alkalmas volt a növények termesztésére, állatok megfelelő táplálására, tartására. A csapadékmennyiség és éves eloszlása feltétlenül hatással volt a közösség életére, életmódjára. Az öntözés ismeretének hiánya arra kényszerítette a csoportokat, hogy a folyók közelébe települjenek, s ott termeljék meg a tápanyagszükségletüket. A szelekciós munka egyre jobban kifinomult. A földművelők figyelme az ízletesebb, szebb és nagyobb, a jobban és többet termő egyedek felé fordult. Sok-sok tapasztalat szolgáltatott alapot a szelekcióhoz. Az állatok esetében főleg az erőteljesebb egyedeket tenyésztették tovább, a gyenge, rossz teljesítményű állatokat vágták le (pozitív szelekció). Nagy felismerésnek számít, hogy a folyók közelében a vízhiány leküzdésére kipróbálták az öntözés legkezdetlegesebb módszerét, a felszíni vízvezetést. A nemesítés, a termesztés és a tenyésztés egyre sikeresebbé vált, ennek következtében a vadászó-gyűjtögető tevékenység nagymértékben háttérbe szorult. A jobb élelmiszerellátottság nagyobb népsűrűséget tett lehetővé, és igényként jelent meg a termesztéstechnika fejlesztése (öntözés, trágyázás, ekés talajművelés) és az ehhez szükséges eszközök előállítása, vagyis megindult a primitív kézműipar fejlődése is (R. A. — P. J. Watson, 1971). Reed (1977a) egyik tanulmányában összegezi a vadászó-gyűjtögető hordák, csoportok gazdasági, társadalmi bomlását előidéző folyamatot. Délnyugat-Ázsiában (is) 28
