Surányi Dezső: Kerti növények regénye (Budapest, 1985)
III. Dionüszosz könnyei
a Gerselyt, a Muskotályt stb. Az erdélyi boroknak nagy a belső piaca, ezért alig szállítanak belőle Erdélyen kívülre. A soproni és a ruszti borok Ausztriába, a felvidékiek pedig Lengyelországba és Oroszországba, a pozsonyi borok viszont Sziléziába, Morvaországba és Csehországba jutnak el. Ezért nagyon védik a tájborok tisztaságát, pl. borhamisításért 1611-ben 100 márka pénzbüntetést róttak ki. A borkereskedelem híven tükrözi az ország bonyolult, szétvagdalt állapotát, mivel a borkereskedők és a rendeletek folyton ellentmondásos helyzetet idéztek elő. A király érdeke a gyors borszállításokhoz fűződött (vámjövedelmek), a városok pedig az árumegállapító jogukat védték foggal-körömmel. Bártfa, Kassa, Eperjes gyakran szerepelt a vitás ügyekben, hol a város, hol a királyi hatalom győzött. A külkereskedelemben új bormárka felé terelődött az érdeklődés, a tokaj-hegyaljai boroknak rövid idő alatt nagy lett a sikere. A XVIII, századi borkereskedelmi útvonalak közül négyet mutat be Feyf.r (1981): — Kassa— Eperjes— Bártfa— Grybów— Krakkó, — Kassa—Eperjes—Palocsa — Lubló — Ófalu — Dunajec, — Kassa—Eperjes— Palocsa— Muszyna—Nowy Targ—Krakkó, — Kassa—Lőcse— Késmárk—Ófalu — Dunajec; ezek mind észak felé haladtak. Nyugatról indult ki a Sopron—Pozsony—Nagyszombat— Trencsén—Zsolna— Jablonka— Zywiec— Izdebnik— Krakkó útvonal. A magyar borok egyre északabbra, a középső vajdaságokba is eljutnak, idővel a tengermellékig viszik a kereskedők. A XVII. században Varsóban is igen kelendő a borunk. A hazánkban letelepedett zsidóság rituális borszükségletén felül is készít bort, s ezt kóser borként exportálják a zsidó kereskedők. Ez is elsősorban Lengyelországba került. A lengyel vámpolitika erőteljes védővámos stratégiát követelt, mivel így kívánták visszafogni a szükségletet. Ez az országgyűlési tárgyalásokon is visszatérő téma volt, állandó gondot okozott a két országnak. Más esetekben pedig (egy-egy fagyos vagy rossz évjárat miatt) a szerződésben lekötött mennyiség hiánya okozott nehézségeket. Bővebb leírása és elemzése megtalálható Feyér könyveiben (1970; 1981). Királyok bora A tokaji bor híre és zamata már a XVII. században Franciaországban is nobilis fogyasztókat toborzott. XIV. Lajos udvarában Voltaire lelkendezve nevezte a borok királyának, a királyok borának a tokajit. Mielőtt azonban a kész márkás borról esnék szó. röviden ismerkedjünk meg a tokaji szőlőtermesztés kezdeteivel. A XVI. század közepén még csak itt-ott említették a hegyaljai bort. Bornemissza Simon az 1528-ban a tokaji szüret után intézett támadáskor elvitte seregeivel az összes bort. 1564-ben Balassa Menyhért és Zay Ferenc hasonló rablótámadást intézett a borospincék ellen. Istvánjfy Miklós és Oláh Miklós már felsőfokon ír a tokaji borról. Szirmay (1810) szerint 1560 körül a tokaji szőlőket háromszor kapálták és későn szüretelték. A Bakos (1959) értékelte fitotechnikai műveleteket Feyér (1981) felsorolásában közöljük: nyitás, metszés, venyige- és karószedés, a harmatgyökerek letakarítása, karózás, felkötözés, kötözés, első kapálás, a tavaszi hajtások szabályozása, 177
