Surányi Dezső: Kerti növények regénye (Budapest, 1985)

III. Dionüszosz könnyei

Noé kertjében

A Gilgames eposz főhőse bolyongásai során eljut egy kerek erdő szélére:

„Ez az erdő — az isteneknek hűs ligete — kincseket

termett.

Arany s ezüstlomb nőtt a fákon, drágakőből való

gyümölcsök

szikrázó húsa csalogatta a karneol-csőrű rigórajt.

Lazurkő-ágbogu a cserje; zsongása víg újévi ünnep;

gyönyörűség az ilyen erdő lomb-sátorában megpihenni!”

(Rákos Sándor fordítása)

Gilgames nem enged a csábításnak és továbbmegy, pedig ez olyan nép, mely sörivó, a datolyabort pedig csak ritkán ízlelheti, sőt azt jobbára sebgyógyításra használja. Az édes, sötétkék bogyót termő fa (hisz metszetlenül a fákra támaszkodik) a bor fája — itt tulajdonképpen életfa — nagy csábítást jelentett. Elkerüli, Gilgames Sidurival találkozik, aki az istenek borásza, kocsmárosa.

Az Ur város harmadik korszakából származó ékírásos táblán olvashatók a satukku szertartáshoz járó borféleségek. Eszerint a kovácsmesterek bort, a királyi írnokok erős bort kapnak. Az utóbbi datolyabor. Az említett időszakban az erős bor számított közönséges bornak.

A közel-keleti (sumér-akkád) városállamokban árpából erjesztett italt, vagyis sört ittak, mivel a kezdeti időszakban (i. e. 5000 körül) még nem termesztették a szőlőt Mezopotámiában. Hammurabi törvénye kimondja, hogy ha pap vagy papnő kocsmát látogat vagy ilyen üzletet nyit, tűzhalállal lakói érte. Az esztergomi zsinat 1100-ban hozott 49. határozata szerint: „Ha a pap másokat ivásra kényszerít vagy kényszeríttetve maga részegedik meg, tegyék le tisztéről.”

A 3. évezred kezdetén már ismerték a kas-gal koktélt, ez 1/3 datolyaborból és 2/3 sörből készült. A kas-gig, másképpen fekete ital fele szőlőbor, fele pedig sör volt. Hasonló keverék lehetett a kas-gestin is. I. e. 2900-ban Lagas, Sumer és Uruk városa szőlőt telepített, a környezet szépségét az agyagtáblák dicsérik. Az úri 3. dinasztia idején a 6 acre területű szőlőültetvény tőkéi között muxmufák, datolyapálma és esetenként gis-ma fügefák találhatók. Egy i. e. 7. századi asszír feljegyzés arról tudósít, hogy a Harran környékén (Északnyugat-Mezopotámiában) levő szőlőskertekben kertenként 2000—2900 gyümölcsfát is számon tartottak.

A helyi borok nem képviseltek különösebb értéket, az extra minőségűek Elamból, Örményországból és Szíriából származtak. Az 1. évezred fordulóján fontos az asallui bor, az i. e. 7—5. század között pedig az ebir-nari bor a legismertebb.

157