Surányi Dezső: Kerti növények regénye (Budapest, 1985)
II. Pomona ajándékai
tudtak közös nevezó're jutni; a türelmetlen Epaminondász egy gránátalmát vett elő, és megkérdezte, hogyan nevezitek? ... Roia ... Szidé! Epaminondász így került felül a vitában. Danaosz egyik leányáról nevezték el a lakóniai partvidék Szibé nevű városát, amely politikai szövetségben állt Elisszel és Aphrodisziánnal. Sztrabón említ egy Trója környéki várost, Szidinét, Sztephanitész szerint Korinthosz vagy Xanthosz mellett is van gránátalmáról elnevezett helység. V. Hehn még számos települést említ, amelynek a nevében a szidé kifejezés felismerhető. Egy fríg kelmén egy érdekes thébai legendát örökítettek meg: Eteoklész sírján az Erünnisz által ültetett gránátalma letépett gyümölcse helyén az ágakból vér folyik. Menoikosz delpnoi zarándoklatán azt a jóslatot kapta, hogy öngyilkos lesz, a fátum valóban a halálba kergette, a sírján gránátalma sarjadt. Polükleitosz istennőt ábrázoló szobra gránátalmát tart a kezében. Pauszaniasz szerint a gránátalma maga a Földistennő, aki az égtől teherbe esik; a kakukk a tavaszi esős időt hozza, ez a másik ikonográfiái jele. Az itáliai akháj városokban a Héra-kultuszban is nagyon becsülték a gránátalmát, ezért tartja kezében gyümölcsét az istennő. Ezt a többszörös olimpiai győztes birkózótól, a krotoni Milontól tudjuk. A görögök a szibillai szent könyveket átvitték a rómaiakhoz, a gránátalmaág a római papi rítus legrégebbi jelképe. Flaminica istennő, a matrónák jelképe, a fején gránátalma-koszorút visel. Flavius Mynnecius kéri barátját, hogy küldjön neki afrikai (pun) gránátalmát, mert az ízletesebb, mint az itáliai. Martialis pedig azt írja: „Ez nem afrikai gránátalma mag nélkül, hanem hazai gyümölcs az én kertemből.” A gránátalmát többször is említi a Biblia. Egy alkalommal Saul gránátalmabokor alá húzódott (1. Sámuel 14:2). Gyümölcséből fűszeres bort készítettek a zsidók (Énekek éneke 8:2). A szerzők kifakadásaiból sejteni lehet, hogy a föníciai Rimmon-kxútusz sokáig élt a kiválasztott nép körében. A gyümölcsmotívum megjelent a főpapi ruhán (Kivonulás 28:33—34 és 39:24— 26) és templomi díszként is ismert. Hogy mennyire élt a zsidók körében a Rimmon-tisztelet, a következő idézet is bizonyítja: Mikor bemegy az én uram Rimmon templomába, hogy ott imádkozzék, és ő az én kezemre támaszkodik, ha akkor én is meghajlok a Rimmon templomában: azt, hogy én meghajlok a Rimmon templomában, bocsássa meg az Úr a te szolgádnak ebben a dologban” (2. Királyok 5:18). A gránátalma endemikus voltát nehéz pontosan megállapítani (Számok 13—24 és 2. Törvények 8:8), az azonban bizonyos, hogy a zsidók ismerték (Joel 1:12 és Aggeus 2:19). Az Énekek Éneke kertben díszlő faként említi, amelynek kinyílását szeretné a vőlegény látni (énekek éneke 4:3 és 13. stb.). A gránátalma errefelé is lehet helységnév: pl. Rimmon, Én-Rimmon, Rimmon-perez. Ez a fácska gyakori közelkeleti előfordulását jelzi (Számok 33:19—20; Józsué 15:32; 19:7 és 13). A pusztai vándorlás során a zsidók eljutottak a Rimmon sziklához, amelytől oltalmat reméltek (Bírák 20:45). Szíriában és Libanonban is találtak néhány Rimmon-szentélyt. Ezek fő díszítő eleme a gránátalma volt. A kafarnaumi zsinagógát is csodálatosan szép gránátalma gyümölcsök díszítették. Ez a Bibliában is nyomon követhető. A korai Jupiter-ábrázolásokon az istenség gyakran tart a kezében gránátalmát. A királyok országalmája is tulajdonképpen ez az alma volt. Perzsiában a királyi jelvényt gránátalmával ékesítették; Rhódoszon pedig az egykori hadsereg ruháján, akárcsak a főpapi efódon volt gránátalma dísz. Az arabok nagyon kedvelték a gránátalmát, ezért az a Földközi-tenger nyugati 136
