Surányi Dezső: Kerti növények regénye (Budapest, 1985)
II. Pomona ajándékai
A Selyemúton mégis eljutott a technológia előbb Közép-Ázsiába, majd pedig Bizáncba; Justinianus császár uralkodása alatt, a VI. században a selyemhernyótojásokat Kínában járt szerzetesek hozták magukkal Európába. A honosítás azonban nem járt eredménnyel. A fehér epret később vitték be Itáliába, mint a fekete epret, így csak a XIV. század elején alakult ki az olasz selyemipar. Jóval előbb telepedett meg az eperfa Örményországban, Perzsiában és Kisázsiában. A görög mitológia egyik történetét, Püramosz és Thiszbe tragédiáját foglalja versbe Ovidius az Átváltozásokban. A találka színhelye a fehéreper-fa árnya volt. A leány helyett azonban egy véres ruhadarabot szájában tartó oroszlán tűnt fel. Püramosz szörnyűségre gondol, s megöli magát a fa alatt: „Ennek a fának most, vérrel telehintve, gyümölcse Elfeketül, s a gyökér melyhez lehatolt a sötét vér, bíborosult színnel tarkázza a fenti gyümölcsöt. ... a leány ... Eljut a helyhez, a fához is ér, föl is ismeri lombját, ám a gyümölcs színe más... Még kételkedik, ám veri ott vonagolva a vetés földet, látja, a testet... Haldokló szemeit Thisbéje nevére kinyitja Pyramus egyszer még ránéz, s így hunyja le újra. mert a szeder feketén csillog mindig ha megérik, és mi a két máglyán maradott, egy urna megosztja.” (Devecseri Gábor fordítása) A fekete eper (Morus nigra) Perzsiában őshonos, levele csak gyenge selymet ad. Gyümölcse fekete, közepes méretű, igen édes, frissen alig fogyasztják, inkább lekvárt, pálinkát készítenek belőle. Termesztése főleg Közép- és Dél-Európában, a XVII. század óta volt jelentős (Jeszenszky, 1972). Rapaics feltételezi, hogy a honfoglalók a Kárpát-medencében már találtak eperfát. A XVII. században kezdődött az új textilféleség előállítása. A Lippay György érseket követő Szelepcsényi György érsek 200 ezer csemetét hozatott Bergamoból, ezek azonban háborús okok miatt tönkrementek. Mária Terézia újabb rendeletekkel ösztönözte a termesztést, pl. előírta, hogy minden udvarra 20 eperfa jusson. Merczy Kolos telepítette az első epreskertet; Széchenyi István Nagycenken 60 csemetét ültetett ki. Wesselényi Miklós kivágta a szőlőt, hogy helyére eperfákat ültethessen. Ramocsay alhadnagyot kötél általi halálra ítélték a törökök (1686). Egylehajló ágú feketeeper-fa mentette meg életét, mert a nagy hirtelen akasztás közben az ostromlott törökök nem vették észre, hogy az alhadnagy lába éri a földet. Mire az ostromnak vége lett, a nagy ijedelmen kívül más baj nem érte. Az altisztet a győztes sereg katonái szabadították ki. A tolnai, fejéri és alföldi epreskerteknek már csak a nyomai maradtak meg. A régi tanyabokrokhoz feketeeper-fák (vöröseper-fák) tartoznak. Cegléd környékén egészen különleges szőlőtermesztési forma honosodott meg. Mivel az ugyeri szőlők gyakran elfagytak, a szőlők dülőútján álló 8—12 eperfa terméséből pálinkát főztek. Az így nyert szeszes ital eladása a költségeket, a kisgazda 127
