Surányi Dezső: Kerti növények regénye (Budapest, 1985)
II. Pomona ajándékai
leg-job, és egésségesseb, ’s-édesseb terém. Innen némellyek azt ítélik: hogy ama nevezetes szilva, a kit régenten a Deákok, Prunum Damascenumnak mondottak, nem egyéb volt: hanem, a mi Beszterczei szilvánk. Ezt, igen jó származtam, és sok esztendeig eláll: tenyészőbben-is a többinél, és a száj ízének kedvesseb savanyúcska. Az-után, a Duránczai szilva, kék jó öreg: és mikor jól meg-érik, igen édes, kerekdéd. Vannak apróbbak-is, de ezek, el nem válnak a magvaktúl. Vagyon más öreg szilva, mint a baraczk, kerekdéd: kinek fele vörös; édes savanyú szabású; más megént egy kévéssé kisseb, sárga zöld, hoszúkás, leves. Lével bó'ven apró hoszúkás, és gömbölyű-is sárga, kit hideglélő, dobzódó szilvának-is neveznek: azért, hogyha valaki ebben sokat eszik, avagy iszik reá, hideg-lélést szerez. Vannak apró gömbölyű, kék kökény szilvák-is, savanyú, és egy kevéssé édes. Több efféle szilvák-is teremnek országunkban, kiket nem igen böcsüllenek: ez Perdigones nevű, az-az, fogoly madár színű; mert egy-felől egy pöttögetett, mint a fogoly madár tolla, és ízében is fellyül-halladgya a többit. De illyen, az én tudtomra, találtatik a mi országunkban. Hanem, ugyan néhutt egy idegen szilvaszabású, a kit Mirobolananak nevezek, gömbölyű jókora, megy színű, igen leves édes, de víz ízű... ” Lippai könyvében a szilva betegségei is szerepelnek: varasodás, mézgásodás, hirtelen hervadás, gyümölcshullás (júniusi zöldhullás) és hangyajárás (esetleg más rovar kártevő?), utóbbi ellen javasolja, hogy a kertészek vörös krétát keverjenek a macskamézbe s kenjék a fák derekára. A szilva gyógyászati jelentőségéről is szó eszik a Posoni kertben. Az aszalt szilva táplálkozási jelentőségét Dioszkoridész, Galénosz és még mások hangsúlyozták, velük azonos nézetet vall Lippai is. Szárított leveléből (folia Senae) hideglelés elleni tea és szájöblítő szer készíthető. Az édes szilva hasmenést okoz, a savanyú szilva pedig a hasmenést megszünteti. A mézga nemcsak a hangyákat űzi el, hanem az ecetes mézga eltünteti az arcról a szeplőt is. „Ha abból kifolyó macskamézet borban megfőzik és azt isszák, a követ megtöri az emberben.” A Dobzó szilva, a cseresznyeszilva-és kökényszilvafajták, valamint a kökény felhasználása többnyire egycélú volt. Apafi Mihály fejedelem kincstári birtokkönyvelése szerint a szamosújvári, a kővári, a fogarasi és a porumbáki uradalom 33 köböl (kb. 40 mázsa) kökényaszalványt köteles a fejedelmi kincstárba befizetni. Különlegesen értékes a Besztercei szilva. Gyümölcse zamatos, frissen, feldolgozva, aszalva, lekvárnak főzve kedvelt gyümölcsünk lett a XVI. században. A Besztercei szilva első okleveles előfordulása 1552: „Una libra pruni Besztercei. ..”, 1554-ben pedig ez olvasható: „... vettek Besztercei szilvát...”, 1558-ban az aszalt szilva említése fontos történeti, művelődés- (táplálkozás-) történeti adat. Plinius szerint a damascena szilva Szíriából érkezett Rómába. Hozzánk balkáni közvetítéssel jutott, elsőként a Szerémségben, majd Erdélyben kezdték termeszteni, neve is erre utal. A hazai szilvatermesztés kezdetei egy évszázaddal előbbre tehetők, tehát már az Anjou-korban történnek az első próbálkozások a királyi és főúri kertekben. Merész állítás, hogy II. András király hozta be a Damaszkuszi szilvát a Szentföldről (Veszelszki, 1794), akárcsak az, hogy a német lovagok (Gesner és Cordus), valamint a honfoglaló magyarok (Koch) nyeregtáskájában már volt Besztercei szilva mag. Tény, hogy a Besztercei szilva a XVI. században nagyon kedvelt csemegévé vált, aszalványát kedvelték, dicsérte azt Cordus, Matthiolus, Tabernaemontanus is. íze alapján a Besztercei szilvaaszalvány vetekedett a Damaszkuszi szilvával. Elképzelhető, hogy fő fajtánk ebből alakult ki vagy éppen azzal azonos: „Innen némellyek azt Ítélik: hogy ama nevezetes szilva, a kit régenten a Deákok, Prunum Damascenumnak mondottak, nem egyéb volt: hanem a mi Beszterczei szilvánk...” (Lippai). 105
