Surányi Dezső: Kerti növények regénye (Budapest, 1985)
II. Pomona ajándékai
a bátor férfi örökéletű lett. Amennyire a Szűnt ábrázoló jelvényekből, az őszibarackmag-rózsafüzérből következtetni lehet rá, valóban sok generáció óta beszélnek róla, tisztelik Szűnt, a kőszerzetest. Táv Juan-ming (i. e. 5. század fordulóján) Az őszibarack-forrás c. meséjében egy halász történetét írta le, aki egy őszibarackos meredélyen túli kis hegy gyomrán át, a barlang másik járatában mesésen boldog és jó emberek országába ért. Amikor visszatért szülőföldjére és elmesélte élményét, földijei is útra keltek, de sohasem találták meg a virágzó őszibarackos szakadékot. (A csodák Kínában is csak egyszer fordulhatnak elő, megismételhetetlenek...) A Si-king (Dalok könyve) gyűjtemény igen sok növényt említ a versekben, így a 109. és a 6. dal is az őszibarackkal foglalkozik. íme a 6. ének: Gyönge-karcsú barackfácska! Felhoz lehellet-virága Ez a lány majd ura mellett vigyáz házra és családra Gyönge-karcsú barackfácska! Roskad gyümölccsel az ága. Ez a lány majd ura mellett vigyáz házra és családra Gyönge-karcsú barackfácska! Ó, virágba borulása! Ez a lány majd ura mellett háza népét jól vigyázza. (Kormos István fordítása) Po-Csü-ji versében (Csao-cun barackfái) pedig a halálmotívum tűnik elő: A piros barack-erdő kivirul minden évben. Múlt tizenöt tavaszban hányszor eljöttem, néztem! Már nem győzi a járást rossz hetvenhárom évem, búcsú a sok virágtól: idei eljövésem. (Weöres Sándor fordítása) Közép-Kínában a nektarinjellegű, rugalmas húsú fajták (gumibarackok) a gyakoriak. Mayer szerint ezek a következők: Ak dagat, Kizil dagat, Szere szabdala, Anar Szabdala és Kok Szabdala. Regei orosz orvos múlt századi utazásai kapcsán írja, hogy Ázsiában a gránátalma után az őszibarackot becsülik leginkább. Kínai kultusza is ezt bizonyítja. Tehát az őszibarack Kínából jutott el Japánba és Közép- Ázsiába, Közép-Ázsiában (Szogdiana, Baktria) viszont kisebb szerepet kapott, mint a kajszi, kevéssé kedvelték, így itt nem is aszalták. (Chilében a XIX. században az alkalmas fajtákat megaszalták...) Pallas a Terek folyó völgyében élő, a helybéliek által septalának nevezett fafajt őszibaracknak tekinti. Joggal, mert a Kaukázus vidékén több botanikus is megtalálta vadon (elvadulva?) a szőrös barackot (Koch, Ledebour, Bruguiére), Olivier pedig Iszpahánban határozta meg ugyanazt a típust (Persica laevis). Plinius termé-85
