Surányi Dezső: Kerti növények regénye (Budapest, 1985)
II. Pomona ajándékai
„Két féle a bis-álma: eggyik öreg, másik apró. Az öreg, nem ollyan köves belül, mint a többi, de nem anyira kedves illatú. Az Apró, valamenyire kövesseb: de a szagában kedveseb, ’s szeb-is, és az orvosságokban inkáb élnek véle. Az öregekközzé számlálhatni azokat, kiknek külső állattyok, hasonló a körtvélyhez: kiket, méltán híhatni Birs-körtvélynek, a mint a németek-is nevezik, hosszúkás a teteje; Egyébként, nem különbőz a többitűl, se ízében, se színében: se hasznában. Az öreg Birs-álma-fának, apróbbak a levelei: az apróknak, nagyobbak és szélessebbek. Ha a Birs-almát, gyökerestül ültetik-el, úgy meg-nől, hogy második esztendőre gyümölcsöt hoz. Job őtet őszszel, Szent Orsolya nap-tájban, úyságra el-ültetni, hogy-nemmint kikeletkor; mivel kedvelli a mértékletes nedvességet inkáb, hogy-nem-mint a szárazságot. Kikelet-után pedig, következvén a nyár, közönségessen szárazságot hoz magával: nagy ártalmára a Birs-alma-fának. Azért, ha nedves nyár vagyon, bőven és öregen terem: ha pedig száraz üdő jár, gyakor öntözéssel kel segíteni, ha ki azt kevánnya, hogy öreg gyümölcsöt hozzon. ... A Bis-almának szaga minden féle méregnek nagy ellensége. Erősíti a gyomrotha meg-eszik: és a has-folyást, meg-állyaitia. Jó lélegzetet szerez, ha étel-előtt élnekvéle, ha utánna, lágyít.. A Bis-alma lictariom igen jó részegség bői esett fő fájásellen, ha sütve eszik-is. Azonkívül gyomorfájást, csukást, okádást, étel-utállást gyógyít. Hasonló-képpen, ha meg-főzik, és flastrom módgyára a gyomorra kötök, így, a has-fájás-ellen-is jó... Ha a terhes aszony, gyakran bis-almát eszik, igen használ a magzatnak; de akkor nem, mikor a szüléshez közelget.” Az elfeledett naspolya Areája Délkelet-Európától Turkesztánig terjed. Közép-Ázsiában és Kisázsiában valószínűleg már az ókorban is termesztették, de Európában csak a római korban honosodott meg. A légiók révén terjedhetett el Európában. Erre utal, hogy a Tác- Gors hunban (Fövenypuszta) feltárt római kori gödör háznál 1—1 naspolya- és kertiberkenye- és 2 barkócamagot is találtak (Kocztur közlése). A naspolya megtalálható a Capitularéban is, tehát a gallok, illetve a frankok már a középkor első felében termesztették. A nyugati szerzetesek, elsősorban a bencések kolostoraiban szívesen ültették a naspolyát. (Étrendi hatása miatt ez érthető.) A Schlagli-szójegyzékben, a Besztercei szószedetben naspolya (espulus), Murmelius szójegyzékében naspola, Calepinus szótárában naspolya (apimelis, mespilus) és Szikszai Fabricziusnál is naspolya néven szerepel. Ha a felsorolt példák széles körű termesztését nem is, gyümölcsének ismeretét (fogyasztását?), szórványban való termesztését viszont feltétlen bizonyítják. Melius Juhász Péter a Herbáriumban csak néhány sort szentel a naspolyának, a betegségek gyógyításában vélt szerepe azonban túlzottnak tűnik. Lippai már három oldalon keresztül ismerteti a naspolya tulajdonságait a Posoni kertben. „Nyospola vagy Nespola, deákul Mespilus, vagy Nespilus: alacson fa, és ollyan színű mint a berkenye, csak hogy az kerekdéd, és föllyül mint-ha koronás volna; ez pedig hoszúkás, levesseb és savanyúcska: amaz kásás és édesebb. Meleg eget, közép-szerűt, és hideget-is el-szenved. A’ kövér és fövenyes, sőt kövecses, földet is szereti, ha egy kévésé agyagos lészen. Gyökerén, és a fa-körül ki-vert csömötéken ültetik: a magván-is jó kövér földben, csak hogy, sokáig kell reá-várakozni míg kinől, és nevelkedik. Ültetheni őtet akár őszszel, akár kikeletkor: kivált-képpen, Sz. Gál napján, az-az, 16. Octobris; De legjobb, ha ólttyák. Azt pedig olthatni, vagy 81
