Kovács Gyula (szerk.): Dózsa 1492 - 1972. A Dózsa-emlékünnepségekhez (Cegléd, 1972)
A Dózsa Emlékbizottság irányelvei
A Dózsa-parasztháború részét képezte azoknak a nagy európai népi megmozdulásoknak, melyekben a parasztok és plebejusok a feudális rend falait döngették, s amelyeknek kimenetele nagymértékben befolyásolta a fejlődés későbbi irányát. Céljai — mint Európában általában, ösztönösen vagy vezetői által is megfogalmazva — a korabeli egyházi és eretnek ideológiákhoz is kapcsolódtak, kifejezték az egyház európai méretű válságát, és egyengették belső demokratizálásának útját is. Szembetűnő a parasztháború párhuzama a XIV—XVI. századi európai, főleg angol, svájci, német, cseh antifeudális mozgalmakkal. Figyelemre méltó, hogy a parasztháború okai és jellemző vonásai — sajátosságai mellett is — mennyire hasonlóak voltak a környező közép- és kelet-európai országok parasztfelkeléseihez. Ezek a tényezők is hozzájárultak ahhoz, hogy az 1514. évi magyarországi parasztháború bekerült az európai történet évlapjaira. A Dózsa-tradíció olyan politikai-ideológiai hagyomány lett, amely szétválaszthatatlanul összeforrott a haladásért vívott társadalmi és osztályküzdelmekkel, a Duna-völgyi népek eszmélésének és összefogásának előrevivő folyamatával. Dózsa neve a későbbi parasztfelkelések példáját és ideológiai örökségét képezte. Felidézték szellemét történelmünk nemzeti, polgári demokratikus és szocialista mozgalmai is. Keresztes (latinul cruciatus) hadának nevét viselték a kurucok, a plebejus balszárny jelképe 1848-ban, zászló volt az agrárszocialista mozgalmakban, a XX. század eleji demokratikus törekvésekben, az ellenforradalom és a fasizmus elleni harcban, a háború elleni küzdelemben. A Dózsa-hagyomány megítélése ideológiai-politikai vízválasztó volt történelmünk haladó és retrográd irányzatai között. Az uralkodó osztályok elrettentésként, fenyegetésként nyúltak vissza Dózsa és a parasztháború példájához. Történelmi alakját évszázadokon át rágalmazták, szerepét meghamisították. Gyalázták, beszennyezték a forradalmi paraszti tömegeket, melyek seregében küzdöttek és akiknek utódai később is, évszázadokon át ápolták szellemét. Forradalmasító, vagy a forradalmat védő íróink, költőink — különösen Petőfi és Ady — munkásságában, képzőművészetünk legmerészebbjeinek alkotásaiban — például Derkovits művészetében — a Dózsa-hagyomány összefonódott a társadalmi és ideológiai küzdelmekkel. A haladó Dózsa-kép a szocialista Magyarországon vált igazán népünk sajátjává. A felszabadulás után a parasztság tömegeit lelkesítette új életük megteremtésében. Több mint négy évszázados küzdelem után a dolgozó nép szabad hazájában vált 78
