Kovács Gyula (szerk.): Dózsa 1492 - 1972. A Dózsa-emlékünnepségekhez (Cegléd, 1972)
Irodalmi szemelvénygyűjtemény
.. . Ekkor a népségből kirohant középre egy ember és süveget vetvén, szólott a vezérhez e szókkal: — Megkövetünk, kegyelem. Fegyverre csupán az a Székely kényteti népünket; pártokra, csatára miatta, féltünkben keltünk; bűnhődje meg ő csak a vétket, ennyi sok ártatlant váltson meg az ő feje. Aljas rút dolog ám a nyomor: megvész, ahol ez van, az erkölcs. Ez sodor el minket, zavar össze a szolgahadakba. Hát könyörülj rajtunk! Engedd meg, hogy hazatérjünk, hadd lássuk gyerekünk, nyoszolyánk, árvult maradékunk, elhagyatott kedves kunyhónk, szeretett komaságunk: mert hogy az otthoni füst ragyogóbb idegen tüzihelynél. Végső vész idején mindig van a bűnre bocsánat: lágyulj hát meg ezért, fojtsd vissza szívedbe haragvó indulatod s nézd el bűnét tévedt hadainknak. Hadd jussunk békén haza és késő unokánkat háborúság, csúnya had mindétig messze kerülje. Vesszen a jobbágyharc, soha míg a világ világunk és maradékunkból él bárki: paraszt ne akarjon országolni. Dehogy kell pálca nekünk meg a város. Hadd szántsunk füves réten korhadt faekével hadd tömjük meg a csűrt sokféle, derék gabonával csak magokat vessünk ekevágta barázda rögébe és adjunk hálát az egeknek, amiért a parasztnak jó gondját viselik. Nem jut soha majd az eszünkbe, hogy f eke tült sarlónk ismét vérrel vörösödjék, ócska kapáinkat fényesre kapáljuk a földön. És az adót, ha nehéz, földbért, ha igaztalan is lesz, és a mohó uzsorát mind-mind lefizetjük ezentúl, — s áldva magasztalván, nevedet sóhajtjuk az égre. A parasztok kegyelmet kérnek 53
