Kovács Gyula (szerk.): Dózsa 1492 - 1972. A Dózsa-emlékünnepségekhez (Cegléd, 1972)

Simon István: Dózsa György emléke

a múlhatatlan érdemű parasztvezér: Dózsa György, akinek születése félévezredes évfordulóját ünnepeljük. Az újkorba alig lépett Európát a XVI. század első évtizedeiben felkelések, parasztforradalmak láncolata remegtette meg. Nem térünk el bizonyára a történelmi valóságtól és igazságtól, ha nemcsak ezer éves történelmünk, hanem a parsztháborúk és forradalmak európai történetének legtisztább, mindenesetre legegyöntetűbb eseményének tekintjük a Dózsa-felkelést.

Tisztának, az erővonalak élessége miatt, s úgy egyöntetűnek, ahogy az osztályháború érdeke kívánja, vagyis magába foglalva az egész elnyomott parasztságot, tekintet nélkül tagjai nemzetiségi hovatartozására.

Indulásának s magának a lefolyásának a története idestova már — Taurinusztól kezdve — 450 éve izgatta, nyugtalanította a toliforgatókat. E forradalom hatása, emléke, ha egy-egy időszakban elhalványult is, mindig parázslóit, hiszen a nép őrizte tudatában, amit legjobbjai aztán írásaikban megfogalmaztak. S alkalmasint, ha megérett rá az idő, forradalmár íróink csóvának használták, föllángoltatni a forradalmat. Petőfi vésztjósló intelme, hogy „még kér a nép, most adjatok neki... nem hallottátok Dózsa György hírét?” — vagy Adyé, hogy „Mi lesz, ha Dózsa György kósza népe rettenetes nagy dühvei özönöl” — a tömegek nevében szólt, illetve azt fejezte ki, amit a nép érzett Dózsa emlékének folytonos átélése közben. A nagy parasztvezér tehát nemcsak szimbolikusan, hanem valóságos politikai erőként élt az utókor tudatában. Költőink ezt a forradalmi erőt tudatosították, amikor a társadalmi helyzet ellentmondásai kiélezték a viszonyt az elnyomók és elnyomottak között, s szinte a levegőben volt már a változás szükségessége, a megidézett forradalom.

Ha a nép haladó társadalmi és nemzeti tudatának egyik megteremtője — mint mondtuk — épp a történelmi emlékezet, akkor rögtön hozzátehetjük, hogy e haladó tudat őrzője, továbbfejlesztője mindig a haladó irodalom volt. Költőink, íróink fogalmazták meg gyönyörű szavakkal saját koruk szellemiségének lényegét s hagyományozták az utókorra tanulságként, buzdításként. Így fogalmazódott meg az elmúlt másfél évszázadban Dózsa szellemének mindenkori aktualitása is; vagyis a parasztforradalom példája folyamatos érvénnyel lett a haladó tradíció egyik legfontosabb momentuma. Az irodalom segített bennünket abban is, hogy ezt az emléket méltóképpen ápoljuk s magát Dózsa Györgyöt a haladásért vívott harcunkban nemzedékek elé példaképül állítsuk.

4