Kovács Gyula (szerk.): Dózsa 1492 - 1972. A Dózsa-emlékünnepségekhez (Cegléd, 1972)
Szatmári Lajos: Az 1514. évi Dózsa-parasztháború az irodalomban
históriák továbbélését. A XVI. század végén a Balassi Bálint köréhez tartozó Rimay János így énekel a nemzet romlásáról: „Oh szegény megromlott s elfogyott magyar nép, Vitézséggel nevelt hírrel vagy igen szép, Kár, hogy tártától úgy mint senyvedendő kép, Előmenetedre nincs egy utad is ép .. A Rákóczi-szabadságharc bukása után, valószínűleg az 1730-as évek katonai beszállásolásának légkörében keletkezett Rákóczi-nóta szinte azonos sorokkal, képekkel és rímekkel tolmácsolja az ország elesettségét, kiszolgáltatottságát: „Jaj, régi szép magyar nép! Az ellenség téged miképp Szaggat és tép! Mire jutott állapotod, Romlandó cserép. Mint egy kedves eleven kép Voltál olyan szép Magyar nép!” (A szöveg Liszt ünnepi dalaként is ismeretes.) A jezsuita történetírás a XVIII, században azzal is megbélyegezte Dózsa kereszteseit, hogy a kurucok „dögvészes” neve is tőlük ered. Viszont a nagybirtokos II. Rákóczi Ferenc memoárjában is megemlékezik az 1514-i törvények embertelenségéről, a parasztok úrgyűlöletéről, a katolikus egyház anyagiasságáról és németbarátságáról. Az irodalomtörténet az 1772—1820 közötti időszakot a magyar felvilágosodás korának nevezi, de Martinovicsék mozgalmának elfojtása után a Batsányi és Csokonai által indított plebejus irodalom csak kísérlet maradt. Csokonai a somogyi paraszt fiának csak jövendöli az oskolát, Fazekas Ludas Matyija csak furfanggal tud visszaütni az úrnak, talán csak Katona Tiborca idézi a Dózsa-parasztok panaszát. De ez a hang is csak a reformkorban szólalhatott meg a színpadon. A reformkor és az utána következő évtizedek hozzák el azt az időt, amikor Dózsa parasztjainak több évszázados harca ismét időszerűvé, sürgetővé válik a politikában és hangot kap az irodalomban is. A 30-as évek elejére érik meg az a felismerés, hogy a nemzeti függetlenség kivívása a jobbágykérdés megoldása nélkül elképzelhetetlen. A „haza és haladás” együtthangoztatása elsősorban Kölcsey Ferenc érdeme. A jobbágykérdésben 39
