Kovács Gyula (szerk.): Dózsa 1492 - 1972. A Dózsa-emlékünnepségekhez (Cegléd, 1972)

Szatmári Lajos: Az 1514. évi Dózsa-parasztháború az irodalomban

a kuruckeresztesek ceglédi esküjének szövegéről szintén a történelmi részben olvashatunk.)

Verancsics Antal (1504—1573) a Mohács utáni főpaphumanisták neves képviselője irodalmunkban. A dalmát származású, nagy műveltségű, mindkét király udvarában bennfentes diplomata sokoldalú művészi érdeklődése az utókorban ma is tiszteletet ébreszt. Legtöbbet mégis történetírói ambíciójának köszönhetünk. Önálló művet alig alkotott, de anyaggyűjtése, mások ösztönzése útján sok értékes adatot megőrzött az utókor számára. A parasztháború idején még gyermek volt, így egyik ,,Memoriájá”-ban fennmaradt Dózsa Györggyel foglalkozó részlet idősebb szemtanú, valószínűleg Szerémi György közléséből származik. A korabeli magyar nyelven elmondott, sok helynevet, családnevet megőrző irat néhány népi hagyományt és vélekedést is őriz Dózsa sorsáról.

Szerémi György (1490?—1550) paraszti származású udvari káplán már élemedett korban, valószínűleg 1545—47 között vethette papírra emlékezéseit Verancsics Antal prépost számára. 1514-ben még szemtanúként láthatta a királyi zsoldosok vérontásait szülőfaluja, Kamenic környékén.

A látott, hallott, átélt események összefüggéseinek áttekintéséhez nem volt megfelelő képzettsége, műveltsége. Latin nyelvtudása, íráskészsége is alacsonyfokú, csiszolatlan. Írása azonban a pongyola stílus ellenére is színes, izgalmas olvasmány. A nép között élvén maga is a nép szemével nézi a körülötte zajló életet, a nép szemlélete, észjárása vezeti tollát a latin mondatok megszerkesztésében is. A középiskolás történelmi olvasókönyvben (II. k. 323., 328., 329. o.) a Dózsa vitézségéről, haláláról, Nagylak elfoglalásáról szóló részlet magyar fordítását találjuk. Stílusának érzékeltetésére saját szemelvényeink közé a keresztes háború visszavonása körülményeinek leírását vettük fel.

Bencédi Székely István (1510—1564) kisgyermek lehetett még a parasztháború idején, így a református iskolamester és pap korában írt és Krakkóban 1559-ben kiadott magyar nyelvű Világkrónikájában csak szájhagyomány alapján beszéli el a felkelés történetét. Műve értékét a kortársi emlék megőrzésén kívül a felkelés első nyomtatott szövegű megörökítése jelenti.

Brutus János Mihály (1517—1592) már nem volt kortárs, és csak életének vége felé (1574 után) tartózkodott az akkori erdélyi fejedelemségben, Báthori István udvarában. Az ő megbízására írta meg hazánk történelmének 1490—1552 közötti ese-36