Kovács Gyula (szerk.): Dózsa 1492 - 1972. A Dózsa-emlékünnepségekhez (Cegléd, 1972)
Szatmári Lajos: Az 1514. évi Dózsa-parasztháború az irodalomban
nemesség kudarcán. A papság elleni irónia is helyet kap a levélben a kardinális kegyelemmel való játékának leírásával. A csodajel a pesti keresztesek táborában történik, amikor a szétoszlani akarók zászlójáról többször egymás után leesik a feszület. Az augsburgi nyomtatványt megtoldották egy másik korabeli röplappal is, melyben Brandenburgi György őrgróf Magyarországról jött embere számol be Dózsa György elfogatásáról és kínhaláláról (szövegét saját gyűjteményünkben közöljük). Ez utóbbi a riport nyelvén, a valóság döbbenetével mondja el a német köznépnek a kegyetlen megtorlást. A magyar nyelvű forrás csak pár soros, és paraszti kegyetlenkedésről beszél. Nyilvánvaló, hiszen ezt az előkelő családból származó domonkos rendi apáca, Ráskai Lea írja az akkori Nyulak Szigetén a szentek legendáit tartalmazó Cornides kódex 260. lapján: „Végeztetik szent Dorothea asszonynak élete szent Borlobás estin, szombaton. Urnák születeti után ezerötszáztizennégy esztendőben. Ezen esztendőben lön az kereszteshad, Magyarországnak örök emléközeti: kiben vészének sok nemes urak az kegyetlen pór hadnagyoknak kegyetlenségek miatt.” (Nyelvemléktár Bp. 1878. 7. k. 201. lap.) A budai polgár német levelét érdekesen egészíti ki Riccar■dus Bartholinus 1515-ben Bécsben kiadott feljegyzése a magyar felkelésről. A háború menetét a polgárlevélhez hasonló tartalommal meséli el, de összefüggésbe hozza a német és ausztriai parasztmozgalmakkal: „. . . Németországban kétszer merészelték ugyanezt. Először az uraság veszedelmére, a Würtenbergi herceg ellen vetették le a szolgaságot, de legyőzetve meglakoltak a bűnért. Majd Karinthiában, de a császári seregtől legyőzetve, a levetett jármot újra felvették.” (Geréb gyűjt. 108 o.) Még alig csendesedett el a magyar alföldön a parasztforradalom, a nemesi megtorlás első évében Esztergomban már írni kezdi Bakócz érsek egyik papja a keresztesek rabszolgaháborújának — ahogy ő vallja — „hiteles” történetét. 1519-ben Bécsben meg is jelenik a mű Stauromachia (Keresztes háború) címen. Szerzője a morvaországi német polgári származású humanista költő, Taurinus (Stieröxel) István. Élete utolsó évében (1518) már gyulafehérvári kanonok. Műve, a latin hexaméterekben megírt öténekes hősköltemény irodalmunkban az első hazai tárgyú eposz. Szándékában, formájában szépirodalmi alkotás, de a 3 A Dózsa-emlékünnepségekhez. 33
