Kovács Gyula (szerk.): Dózsa 1492 - 1972. A Dózsa-emlékünnepségekhez (Cegléd, 1972)
Szatmári Lajos: Az 1514. évi Dózsa-parasztháború az irodalomban
SZATMÁRI LAJOS AZ 1514. ÉVI DÓZSA-PARASZTHÁBORÜ AZ IRODALOMBAN Ma már mindenki előtt nyilvánvaló, hogy a történetírás tudomány, a szépirodalom pedig művészet. A régmúlt vagy közelmúlt eseményeit a történész sokoldalú elemzés, mérlegelés alapján értékeli, a szépíró, ha birtokában is van a korra, a tárgyra vonatkozó ismereteknek, saját érzésein átszűrve vall az ábrázolt időszak problémáiról. Magyar népünk politikai, gazdasági, társadalmi és kulturális fejlődésének ez a kétirányú ábrázolása, különösen a régebbi korszakokra vonatkozóan nehezen elkülöníthető. A maga korának eseményeit magárahagyottan írogató egykori krónikás a nehezen bizonyítható adatokat, a személyes ellenőrzés hiányosságait gyakran pótolta saját képzelete szülte elemekkel, viszont a szépirodalmi alkotásnak szánt írásmű is tartalmazhat az ábrázolt időszakra vonatkozó értékes történelmi adatokat. A magyar középkor századaiban keletkezett irodalmi és nem irodalmi szöveg éles elhatárolása is szinte lehetetlen. Ezért a történetírás a mérlegelésnél felhasználja a korban keletkezett írói műveket, viszont az irodalomtörténet is írói alkotásként értékeli a korabeli krónikákat, okleveleket, vallásos és tudományos iratokat, feljegyzéseket. Ez a magyar parasztháborúk történelmi és irodalmi forrásanyagára is vonatkozik. Első ízben 1950-ben Geréb László tett kísérletet arra, hogy az 1437—1514 közötti parasztmegmozdulások írásban fennmaradt emlékeit egy gyűjteményben hozzáférhetővé tegye. (A magyar parasztháborúk irodalma 1437—1514. Hungária K. 1950.) Az 1514. évi Dózsa-parasztháborúra vonatkozó irodalmat is ebből kiindulva tekintjük át. 31
