Kovács Gyula (szerk.): Dózsa 1492 - 1972. A Dózsa-emlékünnepségekhez (Cegléd, 1972)
Pataki Ferenc: Dózsa György és az 1514-es parasztháború
A keresztesek főereje Pest körül csoportosult, de az ország különböző gyülekező helyein is nagy tömegek sereglettek össze, s lelkesedéssel várták az indulási parancsot. Már a gyülekezés kezdetén szembetűnt, hogy a nemesek hiányoztak a készülő hadjáratból. Csak fokozta a megdöbbenést, hogy a nemesség egyáltalán nem segítette a török elleni hadjárat szervezését, s hamarosan elégedetlenségbe csapott át, hogy elmaradt: a felszerelés, az élelem és a pénzsegítség is. Az uralkodó osztály csak néhány napig nézte el, hogy parasztjai hadba mennek. Hamar ráeszmélt a tavaszi mezőgazdasági munkák sürgősségére. Féltették a robotot, féltették az adót, s igyekeztek visszatartani a táborba igyekvőket. Ez a törekvés eleinte helyi összeütközésekre vezetett, majd a nemesek megtorló intézkedéseket is hajtottak végre a hadba igyekvők ellen. Több helyen a keresztesek családtagjait nehezebb munkára kényszerítették, másutt kegyetlenkedtek velük, hogy a hadba vonultakat visszatérésre kényszerítsék. Egyre sokasodtak a Dózsához érkezett panaszok. A táborban levő papság a nemesség magatartásában elsősorban a pápai bulla nagymérvű megsértését, meggyalázását látta, hiszen a pápai bulla még azt a feleséget vagy anyát is kiátkozással sújtja, aki férjét vagy fiát akarja visszatartani a keresztes háborútól. Az elégedetlenség, az elkeseredés egyre nagyobb hullámokat vert a tábor addig is mozgalmas életében. Az egybegyűlt nép Dózsától várt változást, Dózsától várt segítséget, hiszen katonának és vezérnek ismerték meg már a tábori élet néhány napja alatt is. Dózsa György valóban jó katona volt és kiváló hadvezér. A táborba érkező egyes csoportok, csapatok Dózsa rendelkezésére már az első napon maguk választották meg vezetőjüket önmaguk közül. Ők ismerték jól egymást, s felismerték ki alkalmas a vezetésre, hiszen amióta otthonról elindultak, kiemelkedett egy-egy vezető, aki a menetet szervezte és irányította. Elsősorban papokat, barátokat, diákokat, kézműveseket és volt végváriakat választottak, ahogyan ezt egy krónika elmondja. Az alvezéreket már maga Dózsa György nevezte ki, ezek többnyire az egyes helyi parasztvezetőkből és a híveivel együtt táborba érkezett alsópapság soraiból kerültek ki. Egyik legkiemelkedőbb alvezére Dózsának: Mészáros Lőrinc, a népéhez hű ceglédi pap volt, kinek a kassaiakhoz írott — hadjáratba hívó levele — megmaradt. Ezt a kibontakozó erőt, szervezettséget jól látta az ural-A parasztháború kirobbanása 15
