Bene István - Kisfaludi István (szerk.): Ceglédi kalendárium '97 (Cegléd, 1996)
CEGLÉDI KALENDÁRIUM'97- Beszéljen az év postása címről! Ezt az elismerés a posta tavaly adta először, október 9-én a postai világnap alkalmából. Erre a címre a postaszervek javasolhatnak valakit kiemelkedő szakmai munkája, az üzleti élet területén elért eredménye vagy valami rendkívüli cselekedete alapján. Úgy gondolom, az én érdemeim a piaci életterületén elért sikerekből adódtak. Munkatársaimmal kidolgoztunk egy üzleti stratégiát, szolgáltatásokat vezettünk be, új piacokat nyertünk, melyekkel biztosítottuk a posta stabil működéséhez szükséges feltételeket, foglalkoztatottságot.- A negyvenezer postás közül milyen érzés elsőnek lenni? Rendkívül nagy erkölcsi elismerésnek érzem, számomra nagy meglepetés volt. Havonta többször is Pestre kell mennem az igazgatói értekezletekre, úgyhogy a legnagyobb nyugalommal utaztam, a szokásos megbeszélésre számítottam. Ehelyett közölték velem, hogy én lettem az év postása. Egy-két napba beletelt, mire felfogtam a hírt. Büszke vagyok, hogy „Cegléd nyert", hiszen nagy megmérettetés előzte meg a döntést, s az eredmények a rendkívül jó és összetartó munkaerőgárdának is köszönhetők.- A Nagy család igazi postás família... Valóban, a négytagú családból hárman a postán dolgozunk. Feleségem - akivel a csemői postahivatalban ismerkedtem meg az utazószolgálat során - munkaügyi feladatokat lát el a körzeti postánál. Nagyobbik lányom, aki idén érettségizett a postaforgalmi szakközépiskolában, szintén itt helyezkedett el a hírlapelőfizetési ügyintézésnél. A kisebb lányom hetedik osztályos, ő még nem tudni, merre indul.- Ilyen megtisztelő cím birtokában hogyan tervezi az 1997-es évet? A posta egy sor új szolgáltatást vezetett be, ez természetesen nagy feladatot jelent vezetőnek, beosztottnak egyaránt. Az áraink döntő részét nem tudjuk befolyásolni, a minőség, a gyorsaság, a pontosság azonban rajtunk, postásokon múlik. Ezeknek a kihívásoknak próbálunk a jövőben is megfelelni. L. Farkas Márta 57