Bene István - Kisfaludi István (szerk.): Ceglédi kalendárium '97 (Cegléd, 1996)

CEGLÉDI KALENDARIUM '97 távú tervet kidolgozni, többek között fontolgatok egy lakásépítési tervezetet. Konkrét célom egy partner közreműködésével a Budai úti termálfürdő létreho­zása, továbbá Cegléd külterületeinek rendezése. Első számú feladat a szennyvízcsatorna bővítése és a fel­színi vizek elvezetése, főként a város mély fekvésű területein. Az úthálózat fele még nem szilárd burko­latú, ebben is előbbre kell jutni. De mivel szegényes az a terve, amely csak négyzet- vagy köbméterek­ben mérhető eredményeket tart fontosnak, ezért hoz­záteszem, hogy másként szeretném intézni a város sport-, művészeti-, kulturális életét, mindazt amitől a komfortérzet javul. Ezen eredmények eléréséhez aka­rom most felvázolni a koncepciót.- Közéleti szerepei után hadd pillantsunk be most a magánember személyes életterébe. Szóbeszéd tár­gya volt a városban, hogy az egykori tanácselnök munkától barázdált arccal, elnehezült kézzel, kono­kul küzd mindennapi megélhetéséért. Hogyan em­lékszik vissza erre az öt évre ?-Tanácsi vezetőként abban az időben nem voltam túlságosan megfizetve, 1990-ben 36.000 Ft bruttó fi­zetéssel kerültem ki innét. November 23-án járt le a mandátumom, a béremet sem kaptam meg a hónap végéig, nemhogy végkielégítést. Egyik percről a má­sikra ott találtam magam munkaviszony és minden­féle tartalék nélkül. Megkíséreltem néhány helyen állást találni, de akkor nem volt divat az előző rend­szerhez tartozó, leváltott vezetőt befogadni. A Budai úti hobbikertemben addig is foglalkoztam növény­­termesztéssel három fóliában, tehát úgy döntöttem, hogy a saját munkámra alapozva itt létrehozok egy vállalkozást. Ebben az időben csak a legfontosabbra futotta, a továbblépéshez, fejlesztéshez nem volt pénzem. Tehát öt éven át, télen-nyáron, éjjel-nappal kinn voltam szinte szabadnap nélkül. Szegfűt, krizanté­mot, fréziát termesztettem, a tennivalókat egyedül végeztem, legfeljebb a nagyobb munkáknál segí­tett a család. Ezt úgy kell érteni, hogy én szereltem a szivattyút, a villanyt, én csináltam a fűtőberen­dezést, a hegesztést, az egész létesítményt, a tele­pítést, a gyomlálást, a hálózást, a bimbózást, a vi­rágszedést, miközben locsoltam, permeteztem. A növénytermesztési tudnivalókat szakkönyvekből igyekeztem elsajátítani, időnként pedig baráti ta­nácsokból. De hát a kertész olyan, hogy az isme­reteinek csak a felét adja át, nem célszerű a kon­kurenciát segíteni. Én ebben a műfajban sem jutot­tam volna messzire, mert ha egyszer valamit nagy kínok árán megtapasztaltam, nem tudtam megten­ni, hogy másokat meg ne óvjak a lehetséges ve­szélyektől, ha a tanácsomat kérték. Kölcsönt is csak egy alkalommal vettem fel, amikor egyrészt készül­tem a választásra, másrészt meg kellett birkóznom az utóbbi tíz év legkeményebb telével a kertésze­temben. Tudtam, hogy a hitelek kamatai olyan na­gyok, hogy a törlesztésük mellett bizonytalanná válik a nyereség kitermelése. Tehát gyakorlatilag kényszervállalkozóként éltem át öt évet. 1992-ben a feleségemet is elküldték a munkahelyéről, a ki­sebbik fiam ekkor készült érettségire, főiskolára. Sokszor úgy éreztem, hogy ezt az életformát sem fizikailag, sem idegileg nem lehet bírni, feladom, de a családom létfenntartását nem sodorhatom ve­szélybe.- Miközben a fóliasátrakban megfeszített munká­val napestig egyedül ültetett, bimbózott, gondolt-e arra, hogy egyszer ismét elfoglalhatja a város első emberének kijáró helyet, érez-e elégtételt, hogy így alakult?- Ezt az elégtételt a választópolgároktól kaptam meg, nem azoktól, akik legalább annyit mondhat­tak volna, hogy ne szégyelld magad, mert bebizo­nyosodott, hogy igazságtalanul vádoltak meg. És akkor nagy tisztelettel adózom az új politikai erők­nek. 1994 tájékán már pedzegettek ugyan ilyen han­gokat, de csupán azért, mert akkor már nem élt a köztudatban, hogy ismét bekerülök a város vezeté­sébe. Az elégtétel tehát ilyen értelemben inkább erkölcsi, az emberi tartásomat adta vissza. Minden­napjaim gyötrelmei közt azért felmerült bennem, hogy vajon lehet-e még esélyem. Roppant keveset tudtam arról, hogy milyen irányba akar haladni a város vezetése. Meg is fogalmazódott bennem, hogy én azért többet nyújtanék a lakosságnak. De a jó­zan ész alapján mindig arra a következtetésre jutot­tam, hogy a történelem kerekei visszafelé nem fo­rognak. Lezárult egy történet, utána jött egy másik, újakat és újabbakat hoz az élet..., de nem bíztam abban, hogy akit a mélybe taszított a sors, azt a csúcsra emelheti még egyszer. Mégsem bánom, hogy ezt az öt évet így töltöttem, mert még szívósabb és kitartóbb lettem, idegileg rendbe jöttem, kiegyen­súlyozottá váltam. Az eltelt tíz hónap alatt senki sem tudott kihozni a sodromból. Ez egyfajta módon a mostani feladataim megoldásában segít. Másrészt jót tett nekem, hogy ezt a hosszú időszakot a szabad 46

Next

/
Oldalképek
Tartalom