Kaczur Pál: Ceglédi fényképezés 1931 - 1981 (Cegléd, 1981)

Foglalkozásként édesapja szakmáját tanulta ki, majd mestervizsgát is tett. Katonaévei és a felszabadulás után, 1947-ben gyárba került, ta­nult, dolgozott a gépiparban, s végül gépipari végzettséggel helyezkedett el a húsiparban. Volt munkahelye most, mint nyugdíjast, műszaki ta­nácsadóként foglalkoztatja. KISPÁL ISTVÁN (1923—1981): divatáru kereskedő, majd nyugdí­jazásáig a Cegléd és Környéke Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat ad­minisztrátora. A Ceglédi Iparos Fotószakosztály megalakulása után (1940) közvetlenül lépett a tagok sorába. Hamarosan vásárolt is egy közepes árú, Zeiss Ikon 4x6-os fényképezőgépet. Kirándulásai, utazásai során fényképezett és baráti körét is szívesen megörökítette. A szakosztályban feladatokat kapott, adminisztrációsat és fizikait egyaránt. Hozzáértéssel, szeretettel végezte ezeket — míg meg nem rokkant. Jó hangulatú, másokat is kedvre derítő embernek ismer­ték, s az is volt. A szakosztályon belül titkárhelyettessé választották, egy időben a CIIÖE jegyzői feladatait is ellátta. A fotószakosztály utolsó éveiben egészen az egyesület 1949 novemberi megszűnéséig, az elnöki tisztet töltötte be. Elhunyta után rokonsága hozzájárult, hogy a hagyatékban lelhető jegyzőkönyvek, dokumentációs anyagok a ceglédi fotótörténetet gazda­gítsák. ü CEGLÉDI IPAROS IFJÜSÁG ÖNKÉPZÖ EGYLETE (CIIÖE) 1873- ban alakult meg. Az egyesület új alapszabályát 1902. november 29-én hagyta jóvá a magyar királyi belügyminiszter, a 126833 V. a. szám alatt. Az egyesület célját ennek 2. paragrafusa határozta meg: „Egyesült erővel közremunkálni, hogy az egylet tagjai szabad ide­jükben kellemesen szórakozva, hasznos ismereteket szerezzenek.” A ne­mes cél megvalósításaként a labdarúgó, teke, sakk szakosztály mellé fo­tószakosztály is alakult. A CIIÖE és szakosztályai a 76-ik működési évben, 1949. novemberé­ben szűntek meg, az 561933 sz. BM rendelet nyomán. A CEGLÉDI IPAROS IFJÚSÁGI ÖNKÉPZÖ EGYLET labdarúgó szakosztálya — rövidebb címén a Ceglédi Iparos Sport Egyesület, a CISE — 1936-ban alakult. Az anyaegyesület tagsági díjaiból, rendezvények be­vételéből fedezni tudta kiadásait, de kevés volt a pénze a labdarúgó szak­osztálynak, anyagi gondokkal küzdött. Lehetőséget kerestek helyzetük javítására, így arra is gondoltak, hogy a továbbiakban milyen formában népszerűsíthetnék a CISE munkálkodását úgy, hogy az erkölcsi sikerek mellett abból némi anyagi hasznot is kovácsolhassanak működésükhöz. Felvetődött, hogy olyasmihez kéne fogni, amivel tevékenységükre még jobban felhívják a figyelmet és emellett anyagi támogatáshoz is hozzá­juthatnának. Az egyik ötlet az volt, hogy a budapesti Szent István SE fotószakosztálya példájára a CISE kebelén belül is lehetőséget kéne adni az ország fényképezőinek, ceglédi bemutatkozásra. Hogy ki volt, aki ezt, az I. ceglédi, országos fotókiállítást javasolta, ki volt a kezdeményező, nem tudni, hacsak elő nem kerül idővel a korabeli jegyzőkönyv, 1938- ból. A dokumentum értékű nevezési lap szerint Mózes Sándor, a CISE pénztárosa támogatta a kezdeményezést. (Később ő lett az anyaegyesület ügyvezető elnöke.) 16

Next

/
Oldalképek
Tartalom