Gergelyné Baktai Júlia (szerk.): Benedek Péter. Válogatás a festőről szóló irodalomból - Pest megyei múzeumi füzetek 11. (Szentendre, 1979)
Szabó Júlia: Benedek Péter félszázados művészpályája
tükröződve. Egyedülléttől csak művészetének emlékei és munkájának ritmusa óvják, sem az egykori rátörő nyomor, sem az időnkénti, s jelenlegi nagy megbecsülés nem változtat művészetének szociális helyén. Ötvenes évek végén festett időskori önarcképe kicsit ingatagabb, megtörő vonalakkal, de hasonló komolysággal, mélységgel, a vászon és az ecset tiszteletével ugyanazt az arcot idézi fel, mint ifjúkori főműve. Nem teremt magának külön világot, hanem a meglevőt igyekszik éles, kutató tekintettel, soha nem szűnő érdeklődéssel megismerni, nem komponál tündérmeséket, hanem valóságos történeteket rögzít és idéz fel, idill és mítoszteremtés nélkül vall környezetéről, amelyet valóságos életének minden megnyilvánulásában, művészi alkotásban újra formálhatónak talál. Művészetének ereje egyszerű, takarékos eszközeiben rejlik. Az ornamentális zsúfoltságot nem ismeri, a túláradó érzelem nem illik természetéhez. Józansága sokszor szinte kiábrándító a kontrasztokra állított, raffinériát értékelő művészetszemlélet számára. A komponálás puritán szigorát tisztelő művészek és kritikusok azonban mindig találtak konstruktív értékeket művészetében. Kállai Ernő, a magyar avantgarde teoretikusa már 1925-ben a legígéretesebb forma teremtő kísérletek között emlékezik meg festészetéről. Focillon századunk európai művészetét összefoglaló művében a magyar etnikum megnyilvánulásaként értékeli művészetét. Hozzátehetjük, hogy ezen túl a művészeti stílusok magyarországi szociális rétegeződése is kiolvasható festői módszereiből. A naturalizmus elteijedése kuktúrtörténeti jellegzetesség, a kiegyezés utáni művészeti fellendülés korszakának nivelláló folyamataiban gyökerezik, s a két háború közti művészetpolitika jelentős tendenciáinak vetületét is jelzi. Benedek Péter festészete, hasonlóan a legtöbb naiv művészéhez, nem független környezetétől és az időtől, de mindezzel szembeszegülő, ködbevesző hagyományokat őrző archaikus vonásai teremtik meg sajátos értékrendjét. Aranysárga mezőn dolgozgató parasztembert ábrázoló kis akvarelljével találkoztam körülbelül egy évvel ezelőtt, egy nagy, jelenkori művészetünket reprezentáló bemutatón, ahová a művészek saját maguk választotta legjellemzőbb alkotásukat küldhették be. A számokkal jelzett tárlaton, aláírásokat nem betűzgetve szembe kerülhetett a néző a 20. századi művészettel. Néhány képen két-három jelentős nagy európai mester 63
