Gergelyné Baktai Júlia (szerk.): Benedek Péter. Válogatás a festőről szóló irodalomból - Pest megyei múzeumi füzetek 11. (Szentendre, 1979)

Szokolay Béla: Benedek Péter paraszt festőművész

falu, egyszerű és monumentális, mint a természet. Végigvonul az egész falu az esperestől az öreg pipázó cigányasszonyig, kocsmai mulatozástól a temetési szertartásig és minden tele van azzal a kedélybeli biztonsággal, nyugalmas derűvel, ahogyan csak a természet nézheti önmagát a napszeme egyenletes tűzésével.

Nincsenek izzó színei. Halk szürkéin nincs semmi drámaiság, se szenvedélyes öröm. Egy-egy részlet tömören, a maga viszonylagos szépségébe zártan súlyos és vaskos. De a kép egészébe lágyan, tónusra hangoltan illeszkedik bele. Művészetét éppen ez az egyszerűség, a részleteknek a legszűkebb lényegre szorítkozó tömörsége teszi sajátossá. Sok képén ez az egyszerűsödés (modern vonás ND.) a dunántúli pásztorművészettel egyenlő formalátás eredménye. Még a legösszetettebb képein is megvan a paraszti naiv racionalizmus. Baromfiudvart fest verekedő, szeretkező, csipegető tyúkokkal, kakasokkal, csirkékkel. A részletek egyszerűek, szűkszavúan előadottak s az egész mégis olyan teljes, amennyire csak paraszt művész szeme láthatja, ezt a miniatűr vonásokba megbújó életet. Az a tulajdonsága, hogy a legegyszerűbb lényegre redukált elemekből gazdag szövetű kompozíciót teremt, nagyon elevenen emlékeztet a népművészetre.

Régebbi képein ez a sajátos rokonság erősebben szembetűnik. Újabb képeit, melyek között több önarcképe, arcképe is van, már sokszor fejlett technika, rajztudás jellemzi. Itt már igyekszik a természethű ábrázolására. És mégis, naivitásának hamvát ebben a nagy átalakulásban is megőrizte, művészetének ezen a krízisén is átmentette. Abban, amit a végtelenül sokféle, sokszor a természetből ezeken a fejlettebb eszközökön át képpé lát, látomássá választ, a parasztember szemlélete alkotó. Abban a lágyszavúságban, egyszerűségben és egyszerű érzelmességben, ahogyan látja ezeket, a Benedek Péter egyénisége kapja meg a hangját. Halk világ az övé, ahol a dolgok a mese és a mithosz nélküli valóságban a változatlanságból és realitásból szívják megmaradásuk erejét. Misztikumuk nem a csapongó, szertelen fantáziagazdagság káprázatában, hanem a valóság súlyában, mélyen szétterebélyesedő gyökereinek szívósságában van. Nincs benne semmi a hírhedt duhajságból, hiányzik a valóságból kiemelő szentimentalizmus, düh, vagy sötétség. Van kedélye, humora. Elkomorodás és meghatódás is megjárják életét, de mindent csendes derűvel, valami sajátos ős bölcsességgel vesz-ad.

42