Gergelyné Baktai Júlia (szerk.): Benedek Péter. Válogatás a festőről szóló irodalomból - Pest megyei múzeumi füzetek 11. (Szentendre, 1979)

Tersánszky J. Jenő: Benedek Péter

minden mástól elütően. Annak a magyarnak, amely odaragadt ehhez a földhöz, bármi irtotta, nyaggatta, önmagából kivetkőztetni akarta, az maradt, ami.

Ilyen valami önmagából kizökkenthetetlenség, valami zártság és készen adott ebben az autodidakta művészben az egész művészete.

Úgy tetszik, még csak fejlődését sem lehet a szokványos módon megállapítani. Az első kísérletei éppoly kis remekek, mint az utolsó, rutinosabb, érettebb dolgai. Azt lehetne mondani, hogy időnként visszaesik kifejezési készségében közvetlen a legérettebb és legrutinosabb legutóbbi művei után egy-egy kínlódó, bizonytalan, tapogató dolga jön újra. De ez nem visszaesés, ez inkább visszatérés. Mintha mindig, mindent az ábécénél akarna kezdeni.

Ez a fejlődési út így valahogy hullámvonalú. De a nívóból sohasem enged és közben valóságos bravúrokon bámulhatunk.

Ahogy például önmagát fösti meg egy ebéden, emberek közt, ahogy künn a búzaföld előtt festve, vagy az ágyból menyecskére leselkedve ábrázolja magát, az azt hiszem, még ötletnek is eredeti valami a piktúrában.

Egyáltalán a figura és portré az, amiben legerősebb, bár vannak, mint például egy hajó belseje, vagy egy pár utcarészlet, ami hangulatban is briliáns.

Nem! Nehéz ebben a művészetben előnyöket keresgélni egyik kísérletet a másikhoz vetve. Amihez ez az ember fog, azt meg is oldja, amennyire egyáltalán lehet képességeivel, úgy, hogy mondom, nem lehet egyik képét a másikkal kijátszani. Külön mindegyiket egészen a maga értékében kell mérni és gyönyörködni benne, mert az a láz, amelyik mindegyik képének megcsinálásán elénk lobog, sohasem ismer csappanást.

Nem tudna rosszat csinálni, mert egyáltalán semmit sem tudna csinálni megihletődés nélkül. Ez oly tisztán érzik minden képén, mint ahogy esti mezőt nem lehet elképzelni a tücsökciripelés muzsikája nélkül.

Ha aztán egy műhelytitkot is elárulok itt Benedek Péterről, akkor, aki a képeit látta, nem hiszem, hogy álmélkodás nélkül tudna gondolni erre.

Műteremben, képzeletből föstötte éppen a legrutinosabbnak és legérettebbnek ható képeinek javarészét. Egy utcát, hazatérő

39