Asztalos István - Sárfalvi Béla: A Duna-Tisza köze mezőgazdasági földrajza - Földrajzi monográfiák 4. (Budapest, 1960)

II. fejezet: Sárfalvi Béla: A növénytermelés jelenlegi területi eloszlása

átlag körül mozog a termés, a középső homokterületeken viszont meglehetősen alacsony.

Ahol tehát magasabbak a termésátlagai, ott alig termelik. Ahol viszont hatalmas arányokat ér el vetésterülete, ott terméseredménye jóval alatta marad az országos átlagnak. Termelése mindezek ellenére indokoltabb a rosszabb talajokon, mint az értékesebb búza számára is megfelelő vályogon.

A 30-as években az ország szántóterületének 11,4%-án termeltek rozsot, a Duna—Tisza köze szántóinak viszont 23,5%-án. A háborús évek során, majd a felszabadulás után — hasonlóan a búzához — jelentősen csökkent vetésterületi aránya: országosan 8,4%, a Duna—-Tisza közén pedig 18,8% volt részesedése a szántóterületből. A nagyobb arányú csökkenést az idézte elő, hogy az új gazdasági növények elől fokozatosan kiszoruló búza foglalta el a rozs termőterületéből a még megfelelő talajokat. 1956 óta tovább csökkent vetésterülete: 16,9%-ra.

Az országos rozsvetésaránnyal szemben mutatkozó helyi többlet csupán azt tanúsítja, hogy tájunkon különösen nagy kiterjedésűek a másféle gabona termelésére alkalmatlan területek.

A rozs termőtáj-elhatárolásával nem az optimális területek kijelölése a feladat, hanem azoké, ahol még mindig gazdaságos, érdemes rozsot termelni, ill. helyesebben azoké, ahol búzatermelésre már nem kerülhet sor.

Éppen ezért csak röviden foglaljuk össze termésátlagainak a talaj- és időjárási tényezőkkel való kapcsolatait, mert ezeknek gyakorlatilag semmiféle jelentőségük sincs (32. ábra). A legmagasabb 10 éves (1931—1940) termésátlagot a kalocsai (8,1 q) és a bácsalmási (8 q) járás területén érte el, alacsonyabb volt a nagykátai (6,8 q), gödöllői (6 q), kiskunhalasi (6 q) és végül a kiskőrösi (5,7 q) járásokban. Az évi termésátlagok egyenletessége alapján a következő a sorrend: kalocsai, kiskőrösi, bácsalmási, gödöllői, kiskunhalasi, nagykátai járás. Természetesen a kiskőrösi járás egyenletes terméseinek nincs különösebb jelentősége, hiszen ott egyenletesen átlag alatti termésekről van szó.

A rozs vetésterületi aránya, valamint termésátlagai alapján az alábbi körzetek különíthetők el a Duna—Tisza közén:

1. A homokhátság. Bár a természeti feltételek kedvezőtlenek, következésképpen a termésátlagok rendkívül alacsonyak, mégis ez a terület a rozs legfontosabb Duna—Tisza közi termelőkörzete. A vetésterület a homoki szántóknak általában több mint 30%-át foglalja el.

2. Budapest környéke és Tápiómente. Megfelelő talajbeli és éghajlati adottságok mellett a vetésterületi arány az országos átlagnál magasabb. A termésátlagok jók, de jelentékenyen ingadozók.

3. Dunamente, Bácska és Tisza-völgy. A természeti adottságok ezekben a körzetekben a legalkalmasabbak, de a gazdaságosabb búzatermelés mellett csak jelentéktelen területen (a szántónak kb. 3%-án) termelnek rozsot. A termésátlagok magasak.

A felsorolt körzetekre vonatkozólag megállapítható, hogy egészségtelenül magas a rozsterület Budapest zöldövezetében, a belterjesebb kultúrák rovására. Hasonló a homokhátság helyzete is. Csak átmenetileg fogadható el a homoktalajoknak rozstermelés céljára való külterjes felhasználása. Fokozatosan fel kell, hogy váltsa a szőlő-, gyümölcs- és zöldségkultúra, ahogyan ez már részben kifejlődött a Három Város határában is.

87