Asztalos István - Sárfalvi Béla: A Duna-Tisza köze mezőgazdasági földrajza - Földrajzi monográfiák 4. (Budapest, 1960)

II. fejezet: Sárfalvi Béla: A növénytermelés jelenlegi területi eloszlása

23. ábra. Az erdő százalékos részesedése az összterületből 1855-től 1956-ig

Az államilag lebonyolított 30 éves erdőtelepítési program után — 1855- ben — már a homoki erdők is kezdtek növekedni, bár igen szerény méretek között (23. ábra). A Duna—Tisza közének most már 5%-át borították az erdők. Az erdő szaporodása, az erdőtelepítési akció mellett, részben az alaposabb térképezés eredménye, mert — ellentétben a korábbi gyakorlattal — a homokhátságra jellemző nem zárt, hanem ligetes, borókás erdőfoltokat is térképezték. A már korábban is erdős területek mellett 10—30%-ra emelkedett az erdő aránya Lajosmizse, Bocsa és Bugac, valamint D-en Jánoshalma és Kistelek környékén is. Teljesen fátlan terület ekkor már csak Jászkarajenő, Lakitelek, továbbá Pest környékén volt található.

40 esztendő alatt — elsősorban a homokon — 7,2%-ra nőtt az erdők területe (1895). Különösen emelkedett az erdő részesedése Kecskemét, Izsák, Szabadszállás, Szeged és Kiskunhalas határában, továbbá Csepel-sziget É-i részén. Kiskunfélegyháza környéke, a Duna melléke (Dunavecse és Dusnok között), valamint az Északbácskai-lösztábla továbbra is meglehetősen fátlan maradt (23. ábra).

1935-ig az erdő Duna—Tisza közi aránya 6,6%-ra, az országos pedig 11,9%-ra esett vissza. Elsősorban a homoki területeken fogytak az erdők, Kiskunhalas, Kecskemét körzetében, míg Pest körül némi emelkedés tapasztal-71