Asztalos István - Sárfalvi Béla: A Duna-Tisza köze mezőgazdasági földrajza - Földrajzi monográfiák 4. (Budapest, 1960)

II. fejezet: Sárfalvi Béla: A növénytermelés jelenlegi területi eloszlása

21. ábra. A rét százalékos részesedése az összterületből 1789-től 1956-ier

A legjobb minőségű szőlők a lösszel keveredett, televényes homoktalajon díszlenek: a bácskai löszvidék, Szeged, a Három Város és a Gödöllői-dombság körzetében. A legalacsonyabb értékű szőlők a termőréteggel alig rendelkező homoktalajokon, Bugac és Tatárszentgyörgy környékén terülnek el.

4. A RÉT TERÜLETI ELOSZLÁSA

A XVIII. sz. második felében (1789) a Duna—Tisza közének mintegy egyhatodát (15,9%) foglalta el a rétek világa (21. ábra). Elsősorban a két nagy folyó árterületén, különösen a hátság Ny-i pereme mentén, azonban a hátság egy-két nagyobb laposában is meghaladta a 40%-ot is. Nagyon alacsony volt a rét aránya (általában 5% alatt) Pest É-i szomszédságában, továbbá az Északbácskai-lösztáblán. Az árterületeket a rendszeres és tartós vízborítás miatt nem lehetett szántóknak feltörni, csak kaszálókként voltak hasznosíthatók. Ugyanez áll a laposok területére is. Az Északbácskai-lösztábla, továbbá a Pest környéki s általában a magasabban fekvő homok vidékek viszont vízszegénységük miatt tartoztak a kevés réttel rendelkező területekhez.

Nem sokat változott aránylag a rét aránya 1855-ig, amikor 12,9% körül mozgott. Kiterjedése a Bácskában és a hátság D-i felén, valamint a Tisza menőd