Asztalos István - Sárfalvi Béla: A Duna-Tisza köze mezőgazdasági földrajza - Földrajzi monográfiák 4. (Budapest, 1960)
II. fejezet: Sárfalvi Béla: A növénytermelés jelenlegi területi eloszlása
II. FEJEZET A NÖVÉNYTERMELÉS JELENLEGI TERÜLETI ELOSZLÁSA A) A JELENLEGI MŰVELÉSÁGI VISZONYOK Az egyes műveléságak területi eloszlása, bár ma sokkal kiegyenlítettebb, mint eddig bármikor, korántsem vált egyenletessé, hanem a különböző természeti és társadalmi tényezők közreműködése nyomán körzetenként sajátos arányokat öltött. 1. A SZÁNTÓ TÉRBELI ELHELYEZKEDÉSE ÉS ENNEK KIALAKULÁSA A Duna—Tisza köze területének jelenleg mintegy 58%-át foglalják el a szántók. Mint a mezőgazdasági termelés egésze, a szántóterület kiterjedése és eloszlása is igen nagy átalakuláson ment át. A XVIII. sz. végén — az 1789-es adatok alapján — 26,5% körül mozgott a szántó aránya, a területi eloszlás azonban roppant egyenetlen volt. Az egyes résztájak éles ellentétben állottak egymással. Amíg a hátság közepén vagy a két folyó árterületén alig 10—15%-ot foglalt el a szántó, addig a peremeken — de elsősorban a Bácskában — jóval magasabb volt a részesedése. Az Északbácskai-lösztáblán már a 65%-ot is meghaladta az aránya, de hasonlóképpen magas volt a városok környékén, különösen pedig a főváros körüli övezetben. Ez utóbbi területeken 50—60%-ot tett ki (17. ábra). Nem egészen két évtizeddel később — 1855-ben — a Duna—Tisza köze egészén már 37,9% volt a szántó aránya. A középső hátsági homokvidékek továbbra is szántóban szegény területek maradtak (30% alatt). A korábban is fejlettebb területeken (pl. a Bácska) vezetőszerepe még fennállott (65—90%). Birtokparcellázások révén tovább nőtt a városok körül is a szántó Kiskunfélegyházán, Szolnok mellett, sok helyütt Pest környékén is, Maglód—Albertirsa vidékén, valamint a ceglédi járás Ny-i peremén 65% fölé emelkedett, de meghaladta az 50%-ot Kecskemét és Szeged területén is. Észrevehetően terjeszkedett a szántó a Duna és a Tápió mentén is. A szántónak ebben az egyenlőtlen terjeszkedésében kétségtelen szerepet játszott néhány természeti tényező is. A szántóterület növekedését többek között Kecskemét, Kiskunfélegyháza területén, továbbá a D-i szegélyen a jó talaj és a szántóföldi termeléshez elengedhetetlenül szükséges csapadék viszonylagos bősége, megbízhatósága tette lehetővé. Ahogyan a most felsorolt területeken a kedvező talajviszonyok, éghajlati adottságok a szántóföldi termelés gyors fejlődését elősegítették, éppen ilyen mértékben jelentettek ebben az időben még nagj- akadályt — különösen a középső területeken — a kedvezőtlenebb természeti feltételek. A laza kötetlen homokon nagyon lassú volt az ember hódítása, míg a Duna ill. a Tisza 57
