Asztalos István - Sárfalvi Béla: A Duna-Tisza köze mezőgazdasági földrajza - Földrajzi monográfiák 4. (Budapest, 1960)
I. fejezet: Sárfalvi Béla: A Duna-Tisza köze mezőgazdaságának természeti és társadalmi feltételei
A vetésterületi megoszlás alakulása 1874—1957 között a szántóterület százalékában 12. TÁBLÁZAT Növénycsoport 1874 1935 1955 1957 Kalászosok ............................................72,3 53,8 41,9 42,2 Kukorica................................................15,8 24,5 25,6 29,8 Gyökérnövények .................................. 5,0 9,2 7,9 8,0 OÍajos növények .................................. 0,2 0,3 3,3 1,3 Szálastakarmány .................................. 2,7 6,3 7,7 8,1 Textilnövények..................................... 0,8 0,2 0,5 0,3 Zöldségfélék ......................................... 1,5 5,7 5,3 Egyéb növény...................................... 0,3 0,1 3,9 3,4 Ugar......................................................... 2,9 4,1 6,5 1,6 összesen.................................................100,0 100,0 100,0 100,0 répa, valamint az árpa termelése. Takarmánytermelést még egyáltalán nem folytattak. Említésre méltó ebből az időből a kender termelése, továbbá Kalocsa ésSzeged körzetében a fűszerpaprikáé. A XIX. sz. közepéig a leglényegesebb új vonás a növénytermelés fejlődésében, hogy — egyelőre ugyan inkább csak a nagybirtokon — megjelentek az első mesterségesen termesztett takarmánynövények: lucerna, zabos bükköny, muhar. A kukorica termelése is lassan elérte a búza arányát. A földművelés általánosságban háromnyomásos, a homokon sok helyütt kétnyomásos volt. A vetésterületi megoszlás alakulásáról az 1874 és 1957 közötti időpontokból a 12. táblázat nyújt áttekintést. Az 1874-ből rendelkezésre álló statisztikai adatokból arra lehet következtetni, hogy arra az időre több, korábban csak szórványosan termesztett növény termelése vált általánossá. Ezek közül nevezetesebbek a burgonya, köles, dohány és hüvelyesek. A köles főleg a Kiskunságban terjedt; gyeptörések vetésére használták. A századfordulóig nagyon megnőtt a gabonafélék és a kapások vetésterülete. Jelentősen csökkent az ugar és a zabvetés. Mintegy 35 gazdasági növényt termeltek most már állandóan, természetesen korántsem általánosan. Míg a gyenge minőségű homokterületeken helyenként még mindig kétnyomásos gazdálkodást folytattak, a Duna mentén, az É-i dombvidéken, de főleg a Bácskában kezdett teret hódítani a többéves vetésforgó. A XX. sz. 30-as éveiben — a századfordulóhoz viszonyítva — a legfontosabb gazdasági növények vetésterületi aránya jelentősen módosult. Csökkent a búza, rozs, árpa, zab és a burgonya vetésterülete. Ezek együttesen egy negyedszázaddal korábban a szántónak csaknem 70%-át foglalták el, most a felénél alig többet. Ezzel szemben nőtt a szálastakarmányok, répafélék, a szántóföldi zöldségek, főzelékfélék stb., de különösen a kukorica vetésterülete. Az 1950-es évek alatt ugyancsak rendkívül jelentős változásokon mentek át a vetésterületi arányok. Tovább csökkent a kalászosok, valamint a gyökérnövények vetése. Nagyjából változatlan maradt a takarmány- és textilnövények, továbbá a kukorica aránya. Ugrásszerűen növekedett az olajosnövények, különféle magvak és a zöldségfélék vetésterülete. Az 1956. évi ellenforradalmi kísérlet után a forradalmi munkás-paraszt kormány megszüntette a vetéskötelezettségeket. A helyes intézkedés nyomán 52
