Asztalos István - Sárfalvi Béla: A Duna-Tisza köze mezőgazdasági földrajza - Földrajzi monográfiák 4. (Budapest, 1960)

I. fejezet: Sárfalvi Béla: A Duna-Tisza köze mezőgazdaságának természeti és társadalmi feltételei

Ugyanakkor a szocialista szektor, amely az egyéni gazdaságokkal szemben a nagyüzemi gazdálkodást képviseli, a munkaigényes műveléságakból (szőlő, kert, szántó) viszonylag kis arányban részesedik, ezzel szemben a legelő- és erdőterületek zömét birtokolja. E legelők túlnyomó része községi legelő, lényegében tehát az egyéni gazdálkodás szolgálatában áll.

Hasonló eredményekre jutunk, ha az egyes gazdaság-csoportok területének művelésági megoszlását vizsgáljuk (9. táblázat).

A magánszektor és a szocialista nagyüzemek között a művelésági megoszlás alapján az a leglényegesebb különbség, hogy az előbbiek területének több mint 3/4-ét a szántó, kert és szőlő foglalja el, az utóbbiaknak pedig csak 40%-át. A rét, legelő és erdő együttesen a magánszektorban kb. 16%-os, a szocialista szektoron belül pedig több mint 40%-os arányt ér el. Ezen a téren azonban a szocialista szektor egyes gazdaság-csoportjai között is lényeges eltérések mutatkoznak. A termelőszövetkezetek és állami gazdaságok művelésági megoszlása nagyjából megfelel a magánszektoron belüli művelésági arányoknak. Tehát elsősorban a szakosított, speciális profillal rendelkező állami vállalatok, erdőgazdaságok művelésági összetétele adja meg a szocialista szektor művelésági szerkezetének jellemző vonásait.

2. A MŰVELÉSÁGI ARÁNYOK VÁLTOZÁSA

Bár az elmúlt másfél század során általában Magyarország egész területén gyors ütemben fejlődött a mezőgazdaság, a leggyorsabb és legnagyobb arányú eltolódás a műveléságak között a Duna—Tisza közén ment végbe (15. ábra). A szántóterület a két folyó között a XVIII. sz. végére (1789) a századeleji állapothoz képest csaknem meghatszorozódott, azonban az egész területnek még ekkor is csak 26,5%-át foglalta el. Ugyanakkor a szőlő 1,7%-kal, a legelő 32,2%-kal, a rét 15,9%-kal, az erdő 4,5%-kal, a nádas 3,4%-kal részesedett az összterületből, amelynek 15,8%-a maradt műveletlen.

Ezek az arányok természetesen csupán a terület egészéről adnak általános képet, s egyáltalán nem jellemzőek a résztájakra. Az egyes műveléságak területi eloszlása ugyanis rendkívül egyenlőtlen volt, az egymás közötti arányok helyenként egészen eltérőek voltak: a jobb talajú vidékeken általában a szántó, míg a homokhátságon, a vízjárta területeken a rét, ill. a legelő javára tolódott el.

Az átlagnál jelentékenyebb volt a szántó kiterjedése elsősorban a városok környékén (Szeged, Csongrád, Kiskunfélegyháza, Kecskemét, Cegléd s természetesen Pest körzetében), továbbá a Bácska és a Gödöllői-dombság egész területén, a Tápió völgyében s helyenként a Duna mentén. Ugyanakkor a rét és legelő együttes aránya a homokon, a szikes laposok vidékén, valamint az ártereken helyenként meghaladta a 80—90%-ot is. A szőlőnek a Három Város, néhány Duna menti község, valamint É-on a hegyalji és dombvidéki területen, az erdőnek ugyancsak ez utóbbi vidéken és a Duna árterén volt a kiterjedése a legjelentősebb. A nádasok zöme a Düna mentén, kisebb hányada a Tisza völgyében és a hátsági laposokban helyezkedett el. A terméketlen terület részaránya a D-i, silányabb homokvidéken, valamint a határfolyó árterének leggyakrabban víz alá kerülő részén volt a legnagyobb.

A XIX. sz. közepéig — 1855-ig — legnagyobb mértékben a szántó s ezzel összefüggésben a rét és legelő aránya változott. A rét, a legelő és a ter-48