Asztalos István - Sárfalvi Béla: A Duna-Tisza köze mezőgazdasági földrajza - Földrajzi monográfiák 4. (Budapest, 1960)

I. fejezet: Sárfalvi Béla: A Duna-Tisza köze mezőgazdaságának természeti és társadalmi feltételei

11. ábra. Az 1000 kh szántóra redukált 12. ábra. Az 1 mezőgazdasági keresőre mezőgazdasági területre jutó mezőgaz- eső mezőgazdasági terület

dasági keresők száma községenként (1949)

sőt 300 fölé emelkedett számuk, addig a Duna menti szikeseken, továbbá a silányabb halasi homokvidéken 120 alá csökkent.

Reálisabb képet kapunk, ha a keresők számát nem egyszerűen a mezőgazdasági területhez viszonyítjuk — mert ehhez a Duna—Tisza közén nagy kiterjedésű legelőterületek számítódnak hozzá —, hanem a munkaigényesség alapján szántóra redukált mezőgazdasági területet vesszük alapul (munkaigényesség alapján 1 kh szántónak 0,2 kh kert, ill. szőlő, továbbá 5 kh rét, valamint 10 kh legelő felel meg) (11. ábra). Az eképpen számított 1000 kh-ra átlagosan csupán 158 kereső esett; számuk a homokhátság jelentős részén nem érte el a 120-at, s csak néhány körzetben (Vác, Sári, Kiskunfélegyháza, Kalocsa környékén, valamint a Tápió völgyében s Szegedtől É-ra, a Tisza mentén) emelkedett 200 fölé. Egyes helyeken (Kiskundorozsma, Kiskőrös, Tápiószele) az 1000 kh mezőgazdasági területre eső keresők száma meghaladta a 300-át, 1000 kh szántóra redukált területre viszont, mivel nagy kiterjedésű szőlővel rendelkeznek, már 200, sőt Tápiószelén 120 kereső sem jutott.

Az egy keresőre eső terület — a mezőgazdasági területet véve alapul — átlagosan 5,5 kh volt (12. ábra). Általában a Duna—Tisza köze Ny-i felén ennél nagyobb, K-en kisebb terület művelése jutott egy-egy főre. Ha ezekből az

36