Asztalos István - Sárfalvi Béla: A Duna-Tisza köze mezőgazdasági földrajza - Földrajzi monográfiák 4. (Budapest, 1960)
V. fejezet: Sárfalvi Béla: A Duna-Tisza köze mezőgazdasági körzeteinek vázlata
147. ábra. Az 1 kh mezőgazdasági területre jutó rozstermés (1957) 148. ábra. Az 1 főre jutó összes zöldségtermés (1957) általában elég produktív az állattenyésztés, a Ny-i felén az egy-egy kh-nyi mezőgazdasági területre eső állattenyésztési érték nagyon alacsony. Hasonlóképpen alacsony az állattenyésztés hozama a homoki városok területén (140. ábra). Az állattartás irányának jellemzésére megvizsgáltunk néhány mutatót. A szálas- és egyéb takarmánynövények (gabonatakarmányok nélkül) területéhez viszonyítva a Duna—Tisza köze középső és K-i szegélyén tartják a legtöbb nagy állatot (szarvasmarha és ló). Az említett területen belül a lóállomány csupán néhány járásban (szegedi, kiskőrösi stb.) számottevő, másutt a szarvasmarhatartás emelkedik ki (141. ábra). A kukorica és takarmánygabona vetésterületéhez viszonyítva ugyancsak a hátság K-i felét jellemzi a jelentékeny sertés- és baromfiállomány (142., 143. ábra). Mindezek az adatok magyarázatát adják a terület magasabb állattenyésztési produkciójának. Fejlett a baromfitartás a főváros környékén is, ám önmagában ez nem emeli meg az állattenyésztés hozamát, amint a Duna menti szikes legelők juhtartása sem jelentkezik számottevő mértékben az állattenyésztési érték emelkedésében. Ha az egész mezőgazdaság értéktermelését vetjük össze a szántó, a kert, a szőlő, a rét és a legelő együttes területével, a gyümölcs- és szőlőtermelés, továbbá helyenként az állattenyésztés eredményei olyan előnyt biztosítanak 20* 307
