Asztalos István - Sárfalvi Béla: A Duna-Tisza köze mezőgazdasági földrajza - Földrajzi monográfiák 4. (Budapest, 1960)
IV. fejezet: Asztalos István: A mezőgazdaság gépesítése
(3 db) gép csak Csengődön és Császártöltésen van. A legtöbb univerzál traktorral rendelkező garai, bajai, kiskunsági gazdaság is ide tartozik, mivel a kapás területük is a legnagyobb. Legkevésbé gépesített a növényápolás a katymári, bugaci, ásotthalmi gazdaságban; több mint 100 kh kapás jut egy traktorra, ami a gépek alacsony számának a következménye. Állami gazdaságainkban a kapálás ma már nagyobbrészt géppel történik, de kisebb-nagyobb mértékben még szükség van a kézierőre. 5. KASZÁLÁS Állami gazdaságainkban a kaszálás nem elhanyagolható munkafolyamat, ugyanis az állattenyésztés fejlesztése mind jobban előtérbe kerül, és ezzel párhuzamosan halad a takarmánytermesztés növelése. Nem elég azonban csak a takarmány mennyiségét, tömegét növelni, hanem ugyanilyen fontos feladat a takarmány tápértékének, elsősorban fehérjeértékének megvédése. Ez a körülmény természetesen gyors munkavégzést, a gépi munka fokozottabb igénybevételét követeli meg. A kaszálás gépesítésének fejlesztése indokolt, mert a Duna—Tisza közi állami gazdaságokban kiterjedt a szálasok vetésterülete, átlagosan az összes szántónak 25%-át foglalják el. A gazdaságok 25%-ában a szálasok vetésterülete nem éri el a 20%-ot, 22%-ában 20—25% közötti, 28%-ában 25—30%, további 25%-ában pedig meghaladja a 30%-ot is. Emellett nem lehet figyelmen kívül hagyni a réteket sem, melyek több gazdaságban tekintélyes kiterjedésűek, a gazdaságok negyedrészében meghaladják az összterület 8%-át. Ezeknek a réteknek a szénahozama ugyancsak hozzájárul az állatállomány takarmányozásához. A Duna—Tisza közi állami gazdaságok rendelkeznek fűkaszákkal, azonban a fűkaszák többsége nem traktorvontatású, hanem fogatos. A gazdaságok több mint 90%-ában a rendsodró is megtalálható. Az egy fűkaszára jutó rét és szálas vetésterület nagysága azonban igen változó, a gazdaságok 44%-ában 150 kh alatti, 6%-ában meghaladja a 200 kh-at, átlagosan pedig 115 kh. Az átlagtól legjobban eltér a kunbajai, nagykőrösi, mátételki gazdaságban, ahol a 70 kh-at sem éri el, az ásotthalmiban pedig megközelíti a 200 kh-at. Az a körülmény, hogy a gazdaságok 50%-ában 100—200 kh-ról kellene a termést egy fűkaszának betakarítani, eléggé elhúzza a kaszálási időszakot. Ha az összes fűkasza traktorvontatású lenne, akkor is kb. 10 napot venne igénybe ez a munka — így el is lehetne kerülni a jelentősebb tápanyagveszteséget —, de ennyi idő kevés a kaszálásra, mivel a fűkaszák egy része fogatos, melyek teljesítménye csak egyharmada-egynegyede a traktorvontatású fűkaszákénak. A kaszálást tehát 10 nap alatt nem lehet megoldani. Az időhiányt némileg enyhíti az a körülmény, hogy a rétek és az összes szálas vetésterület termése nem egyszerre érik be a kaszálásra. így a nagyobb tápértékveszteséget el lehet kerülni. Több helyen, különösen az elmúlt időkben, de még ma is előfordul, hogy gépek hiányában a rétet nem, vagy annak csak egy kis részét kaszálják le. Ä helyes takarmánykezelésnél nélkülözhetetlen a rendsodró alkalmazása, amely azonban nem minden gazdaságban áll kellő számban rendelkezésre. A rétek és a takarmány vetésterület nagyságához viszonyítva legkevesebb van az ásotthalmi, bajai, fehértói gazdaságban. Ezeken a helyeken az összes leka296