Asztalos István - Sárfalvi Béla: A Duna-Tisza köze mezőgazdasági földrajza - Földrajzi monográfiák 4. (Budapest, 1960)
III. fejezet: Asztalos István: Az állattenyésztés fejlődése és jelenlegi helyzete
1%-kal részesednek az összesből. Az állami gazdaságokban 1957-ben nem tenyésztettek ludat. 1957-ben nagyjából már egyenletes eloszlású az erősen megcsökkent lúdállomány. Az elmúlt időszakban a sok lúddal rendelkező községek elvesztették vezető helyüket (120. ábra). Az 1930-as években kialakult Tisza menti nagy sűrűségű körzet, amely a háború után lényegében megszűnt, csak az utóbbi években kezd ismét kialakulni: alig különbözik a tőle Ny-ra fekvő településektől. Az intenzívebb tenyésztés kisebb térre zsugorodott, amely Kiskunfélegyháza—Csongrádtól D-re, Kiskunmajsán keresztül az országhatárig, továbbá a Tiszáig húzódik. A tenyésztés fellendülését bizonyítja az elmúlt évek fejlődési iránya. Ezen a területen — szegedi járás, Csongrád környéke — majdnem 50%-kal több volt a lúd 1957-ben, mint 1954-ben, és ide kapcsolódik még a kiskunfélegyházi járás átlagot meghaladó, kb. 30%-os létszámgyarapodása is. A fejlődésnek azonban ez az aránya is kevés ahhoz, hogy rövid időn belül csak megközelíteni is lehessen a 20 évvel korábbi tenyésztési színvonalat, amit mutat az is, hogy ezen a területen az 1935-ös létszámnak még mindig csak negyedrésze található meg (a Duna—Tisza köze átlagában 30%). Olyan nagy, ludat tenyésztő helységekben is, mint Abony, Nagykőrös, Csongrád, Lajosmizse, Kecskemét, Kiskunfélegyháza, a lúd létszáma nem éri el a régi állománynak 20%-át sem. Az a körülmény, hogy a harmincas évek lúdállományának csak negyede, ötödé van meg, nem jelenti, hogy nem ezen a részen a legsűrűbb a lúdállomány, csak a régi színvonaltól van még messze. A lúdtenyésztés erőteljesebb fejlődése nemcsak a Duna—Tisza köze DK-i részén indult meg, hanem a dunai árterületen is a bajai, kalocsai járás községeiben, ahol a ludak száma 40—75%-kai magasabb. Ide tartozik még a kiskőrösi járás, tehát jobbára itt is kapcsolódik a tenyésztés fellendülése a hagyományos területekhez. É-on, a főváros környékén nagyobb létszámgyarapodás (kb. 50%) a gödöllői és dabasi járásban következett be, ez azonban csak az eddigi elmaradottságukat egyensúlyozza ki. A Duna—Tisza köze többi részén 1954 és 1957 között már kisebb a fejlődés, alatta marad az átlagos 27%-os növekedésnek. A termelőszövetkezetek lúdállománya nagyon kicsi. Az átlagosnál magasabb arányban a termelőszövetkezetek csak a Duna—Tisza köze D-i részén (bácsalmási, kiskunhalasi, bajai járás) részesednek az összes lúdból. A baromfiállomány összetétele azonban lényegesen jobb, mint az egyénieknél, mert itt az összes baromfiból kb. 16% a lúd, de ez a 16% szám szerint igen kevés ludat jelent. A lúd-árutermelés a minimumra csökkent. Ennek többek között az is oka, hogy rosszabbak az értékesítési lehetőségek, de közrejátszik a szemestakarmányhiány is. A lúd tartásához ugyan nem sok szemestakarmány szükséges, de a hizlalás már jelentős mennyiségű kukoricát igényel; egy lúd kb. 25—30 kg-ot. c) Kacsatenyésztés A kacsatenyésztésben már kisebb a hanyatlás; az 1957-es létszám az 1935-ösnek 62%-a. Az állomány nagy többsége (99%-a), hasonlóan a többi baromfiféléhez, az egyénileg gazdálkodók birtokában van, a termelőszövetkezetek és az állami gazdaságok pedig csak fél—fél százalékkal részesednek az ösz-252
