Asztalos István - Sárfalvi Béla: A Duna-Tisza köze mezőgazdasági földrajza - Földrajzi monográfiák 4. (Budapest, 1960)
III. fejezet: Asztalos István: Az állattenyésztés fejlődése és jelenlegi helyzete
Kétségtelen, hogy az állami gazdaságokban az állati termékhozamok magasabbak, mint az egyéni termelőknél vagy a termelőszövetkezetekben, és a tenyésztés is korszerűbb, gazdaságosabb. Állami gazdaságainkban a takarmánytermelés előrehaladottabb, mint bármely más szektorban. A takarmányfélék az összes szántónak több mint felét, mintegy 55%-át foglalják el, nem is beszélve a másod- és tarlóvetésekről. A takarmánynövények közül legmagasabb vetésterülettel (kb. 15%) az évelő pillangósok rendelkeznek. Egyéb szálasokat a vetésterület 11, hüvelyes takarmányokat 4%-án termelnek. Az összes szálas tehát a szántónak közel egyharmadát foglalja el. Lédús takarmányt a szántóterületnek mintegy 5%-án termelnek. Kisebb a vetésterületből való részesedése a szemes takarmányoknak; a szántónak egyötödén termelnek takarmánygabonát és kukoricát. A takarmánygabona a jelentősebb, a vetésterületnek 11%-a, a kukorica pedig 9%-a, ami nem tekinthető kielégítőnek. A takarmánytermelés általában jónak mondható, a gazdaságok többségében a szükségleteket kielégíti, sőt számos gazdaság szálasból, gyakran a szemestakarmányból is feleslegekkel rendelkezik. A legtöbb helyen hiány van azonban korpából, gyakran takarmányszalmából, szénából, nem ritkán zabból. Szarvasmarhatenyésztés Az állami gazdaságok állattenyésztésében az első helyet a szarvasmarhatenyésztés foglalja el. Az összes számosállatnak 60%-a szarvasmarha, de ettől az aránytól egyes gazdaságok között lényeges eltérések tapasztalhatók, attól függően, hogy az állami gazdaságok milyen profilúak. A Duna—Tisza közi állami gazdaságokban az loOO kh mezőgazdasági területre számított sűrűség átlagosan 88 szarvasmarha számosállat; megközelíti az egyénileg gazdálkodók állatsűrűségét. Az átlagos állatsűrűségtől azonban nagy eltérések találhatók. Legmagasabb az alagi gazdaságban (303), a többiben azonban lényegesen kisebb a sűrűség. Az átlagosnál jóval magasabb a számosállatsűrűség (140 feletti) még számos állami gazdaságban (katymári, császártöltési, cifrakerti, dánszentmiklósi). Néhány gazdaságban (bugaci, tiszakécskei, helvéciai, izsáki, kiskunsági) azonban már nem ilyen kedvező a szarvasmarhatenyésztés állapota, mert a létszám és a sűrűség is egyaránt kicsiny, szám szerint nem haladja meg a 200 számosállatot, a sűrűség pedig az 50-et. A szarvasmarhaállományból a tehén kevés (44%), messze elmarad az egyénileg gazdálkodók állományának tehén-részesedésétől. Több állami gazdaságban, ahol főként a trágyáért tartanak csak szarvasmarhát, vagy amelyek kiterjedt legelőkkel rendelkeznek, jelentős a növendékállat-, bika-nevelés, hizlalás, ugyanakkor kevés az állományból a tehén. Ilyen a tiszakécskei, izsáki, tájói, csengődi (a rét, legelő 20—57%-a az összterületnek), továbbá a nagykőrösi, mátételki állami gazdaság. Vannak azonban tejtermelő gazdaságok is, ahol viszonylag magas, 50% feletti az összállományból a tehén aránya. E gazdaságokban (bösztöri, bácsalmási, alagi, taksonyi, vecsési) a legelőknek kisebb a szerepük, és a takarmányozás nagyobb mértékben a szántóföldi takarmánytermelésből ered; a szálasok vetésterülete elég jelentős, ami a tejtermelés érdekében fontos is. Mint már ismeretes, a Duna—Tisza közi állami gazdaságok állattenyésztésében a szarvasmarhatenyésztés a legfontosabb. Az összes számosállatból 234
