Asztalos István - Sárfalvi Béla: A Duna-Tisza köze mezőgazdasági földrajza - Földrajzi monográfiák 4. (Budapest, 1960)
III. fejezet: Asztalos István: Az állattenyésztés fejlődése és jelenlegi helyzete
A tehéntartás hanyatlása azonban nemcsak a tejellátó övezetben következett be, hanem kiterjedt az egész Duna—Tisza közére, ami mutatja, hogy általános folyamatról van szó. A 30-as években az alacsony fejési átlagok ellenére is jobban előtérbe került a tejtermelés. Erre enged következtetni az a körülmény, hogy a legritkább állománnyal rendelkező homokhátságon is a mainál magasabb volt a tehénarány. Kecskemét, Kiskunfélegyháza környékén, ahol az 1000 kh mezőgazdasági területre számított szarvasmarha számosállatsűrűség nem érte el az 50-et, vagy csak 50—70 között mozgott, a tehén 60— 70%-a volt az összállománynak. Ezzel szemben a sűrűség 1957-ben 50—90 közötti, és a szarvasmarhaállománynak túlnyomórészt csak 40—60%-a a tehén. Néhány településben azonban kiemelkedő a tehéntartás, az összes szarvasmarhának 70—80%-át teszi ki. Magas volt a tehénlétszám Szeged környékén (60—70%), ma azonban itt szinte egyöntetűen csupán 50—60% között ingadozik. Több községben a Tisza mentén (Felgyő, Dóc, Sövényháza körzetében) nem csökkenés, hanem kb. 10%-os növekedés tapasztalható. Ez azonban nem kiemelkedést, hanem csak kiegyenlítődést jelent, mert az elmúlt időben a tehénlétszám igen kicsi volt. A homokhátság többi részén, Kiskunhalas környékén a községek nagyobb részében kb. 10%-os a tehénarány csökkenése. Jelentős a tehenészet visszaesése a bácskai területen is (főként Jánoshalma, Kéleshalom, Mélykút, Bácsalmás helységekben), ahol több mint 70—80%-kal részesült a tehén a szarvasmarhaállományból, ma pedig csak mindössze 50— 60%-kal. A Duna menti árterületen néhány helységben emelkedett, másokban változatlan maradt vagy csökkent a tehén aránya. A terület egészét tekintve tehát a tehéntartás jelentősége nem változott. A Duna—Tisza köze egészén tehát az elmúlt 20 esztendő alatt és főleg a II. világháború után, az ötvenes évek közepéig a szarvasmarhatenyésztés irányában népgazdasági szempontból káros jelenség volt tapasztalható. Az erősen megcsökkent tehénarány következtében — amely szám szerint is az 1935-ös színvonal alatt maradt és azt még ma sem éri el — kisebb az a tej- és tejtermékmennyiség, amely a lakosság ellátását szolgálja. Ezek az arányok arra is rámutatnak, hogy gazdaságos, jól jövedelmező szarvasmarhatenyésztés a jelenlegi tehénlétszám növelése nélkül nem lehetséges. Egyrészt lassú a szaporodás üteme, másrészt kicsi a tejtermelés. A szarvasmarhaállomány és a tehénarány növelése azonban még mindig nem biztosítja a gazdaságosabb tenyésztést. Elsőrendű fontosságú a ma még igen alacsony tejhozamok növelése, helyes takarmányozással, a legújabb állattenyésztési irányelvek alkalmazásával. d) A szarvasmarha részesedése az összes számosállatból Az állattenyésztésen belül a szarvasmarhatenyésztés a legjelentősebb. Az állatállomány szerkezetének, összetételének alakulása alapján megállapítható, hogy az állattenyésztés iránya, jellege már a 30-as években kialakult, és attól lényeges eltérés ma sincs. Alig változott a teljes állatállományból a szarvasmarha részesedése. Országosan az elmúlt húsz év alatt 54%-ról 56%-ra emelkedett, a Duna—Tisza közén pedig 46%-ról 45%-ra csökkent. A fejlődés iránya ellentétes, és ha kicsiny mértékben is, de tovább csökkent területünk állattenyésztésében a szarvasmarhatenyésztés jelentősége. Ha a Duna—Tisza köze állattenyésztésében a már ismertetett helyzet — sűrűség, tehénarány — után a szarvasmarha százalékos részesedését vizsgáljuk 1S8
