Asztalos István - Sárfalvi Béla: A Duna-Tisza köze mezőgazdasági földrajza - Földrajzi monográfiák 4. (Budapest, 1960)
III. fejezet: Asztalos István: Az állattenyésztés fejlődése és jelenlegi helyzete
nevelnek, ahol az egész Duna—Tisza közén legmagasabb az arány, de említésre méltó Csornád és Vácrátót tenyésztése is. Jelentős még a tinó- és ökörnevelés az aszódi és ráckevei járásban, ahol a szarvasmarhaállományból az együttes részesedésük 10—15%. Az egész Duna—Tisza közén a már említetteken kívül csak néhány községben haladja meg a tinó és ökör a 15%-ot (Kiskunmajsa, Tiszakécske, Albertirsa). c) A tehénállomány alakulása Az előbbiek alapján jogosnak látszana az a feltevés, hogy ha így lecsökkent a tinó- és ökörnevelós, akkor tovább növekedett az összállományból a tehén aránya. 1957-ben azonban nem ez a helyzet. Az egész Duna—Tisza közén kb. 9%-kai kisebb a tehénarány, és még a vemhes üszővel együtt is csak 52%-ot tesz ki, tehát így is 5%-kal alatta marad a 20 évvel ezelőttinek. Ez a tendencia egyáltalán nem tükrözi a belterjesedési folyamatot, az állattenyésztés intenzitásának növekedését. A tehenek alacsony száma és aránya mellett nőtt a növendékek, főleg az üszők arányszáma (20%-ról 35%-ra). Hogy a tehénarány mégsem alakul kedvezően, annak részben az az oka, hogy sok tehenet és nőivarú borjút vágnak le. A tehén összállományból való részesedésének megcsökkenése nemcsak a Duna—Tisza közének sajátossága. Országos átlagban is 50%-ról visszaesett 45%-ra. A csökkenés ugyan kisebb mértékű, mint területünkön, de még így sem éri el a Duna—Tisza köze tehénarányát, amely mindkét időpontban magasabb az országos átlagnál. Ez meglepőnek látszik területünk alacsony színvonalú állattenyésztése mellett, de magyarázatul szolgál a főváros körüli — a volt tejellátó övezet — nagyobb tehéntartása. A tehénlétszám nagymérvű visszaesése szembetűnő a Duna—Tisza köze egész területén. Kevés az olyan község, ahol 1935-höz viszonyítva szaporodott volna az állomány, a terület nagy részére csökkenés a jellemző (104. ábra). Különösen szembetűnő ez a főváros környékén, a volt tejellátó övezetben, amely magába foglalta nagyjából a váci, ráckevei, dabasi, monori, nagykátai, gödöllői járásokat. E járások községeiben az összes szarvasmarhából 50—90% között váltakozott a tehén. Igen magas volt — 80% fölött — Szigetszentmiklós, Dunaharaszti, Taksony, Dunavarsány, Kiskunlacháza, Alsónémedi, Gyál, Felsőpakony, Vecsés Ecser, Kistarcsa, Nagytarcsa, Dunakeszi, Gyömrő és még több, a fővárostól távolabbi községben. Ezeken kívül a tehén részesedése még számos helységben közelítette mega 80%-ot. Ezen a tejellátó övezeten belül a főváros közelében csak Gödöllő, Valkó környékén volt alacsonyabb, 50% körüli a tehénarány. Ez részben adódott abból, hogy e környék felvevő piaca nem annyira a főváros, mint inkább Gödöllő volt a maga kisebb keresletével. A magas tehénarány nem ott alakult ki — kivéve a Csepel-sziget É-i részét —, ahol az 1000 kh-ra számított szarvasmarha számosállatsűrűség a legnagyobb, hanem főleg a ritkább jellegű területeken. Ez is igazolja a már ismertetett lefejő tehenészet kialakulását, tehát lényegében a tenyésztés elhanyagolását. Különösen szembetűnő ez közvetlenül a fővárostól É-ra, ahol a sűrűség általában 1000 kh-anként nem érte el az 50-et sem. A tejellátó övezet ilyen formában való kialakulása nem tekinthető egészséges folyamatnak, de a tejellátás szempontjából hasznossága nem vonható kétségbe. 186
