Asztalos István - Sárfalvi Béla: A Duna-Tisza köze mezőgazdasági földrajza - Földrajzi monográfiák 4. (Budapest, 1960)
III. fejezet: Asztalos István: Az állattenyésztés fejlődése és jelenlegi helyzete
levágták, vagy levágásra eladták, a tehenektől pedig maximális mennyiségű tejet igyekeztek fejni. így lényegében a továbbtenyésztésre leghasznosabb egyedek nem vehettek részt a szarvasmarhaállomány minőségi megjavításában, szaporításában. Budapest körül könnyen elhatárolható sáv alakult ki, ahol nem a tenyésztés, hanem a tejtermelés volt a döntő, mivel a fővárosi piacokon a tej és tejtermékek könnyen elhelyezhetők voltak. A lefejő tehenészet még Cegléd és Baja környékén is kialakult, ha sokkal szerényebb mértékben is. Cegléd környékére a kedvező közlekedési feltételek következtében a budapesti piac volt hatással, Baja pedig megyeszékhely, jelentős központ, emellett környékén eléggé belterjes állattenyésztés, tejtermelés alakult ki: a termékeket részben a bajai piac, részben pedig a bácsbokodi tejüzem vette fel. A lefejő tehenészet a század elején bontakozott ki és sok kárt okozott a szarvasmarhatenyésztés fellendítésében. Ez mind a minőségi, mind a számszerű fejlődésben megmutatkozott. Ha a 30-as években csökkent is a lefejő tehenészet jelentősége, de a kapitalista gazdálkodás viszonyai között nem szűnt meg. 102. ábra c) Az állomány számszerű alakulása A szarvasmarhaállomány számszerű vizsgálatánál kiderül, hogy a Duna— Tisza közén mennyiségileg állandó csökkenés következett be, de ezt teljesen ellensúlyozta a minőségi átalakulás. így a tenyésztés gazdasági jelentősége a számszerű csökkenés ellenére is növekedett, egyrészt az emberi szükségleteket (hús, tej, tejtermék stb.) kielégítő termékhozamok növelésével; másrészt mindinkább szükségszerűvé vált a növekvő növénytermelés kielégítésére a trágyázás, a talajerő visszapótlás. Az elmúlt évtizedek alatt kétségtelenül nagyarányú volt a szarvasmarhaállomány minőségi fejlődése, de a lehetőségekhez képest mégis elmaradt. Ennek oka elsősorban a tenyésztés gazdaságosságában rejlik. A szántóföldi takarmánytermelés ugyanis nem tartott lépést a belterjesebb tenyésztés által támasztott követelményekkel. A takarmánytermelésben a vetésterület nagysága és a termésátlagok egyaránt lassan emelkedtek. Ennek következtében — különösen a homokhátságon — az állatok tápanyagokban szegény, silány takarmányon (kukoricaszár, szalma stb.) éltek; természetesen a termékhozamok is alacsonyak voltak. Az 1895. és 1935. évi statisztikai adatok alapján világosan tükröződik a szarvasmarhaállomány csökkenő irányzata s annak területi megoszlása 178
