Asztalos István - Sárfalvi Béla: A Duna-Tisza köze mezőgazdasági földrajza - Földrajzi monográfiák 4. (Budapest, 1960)
II. fejezet: Sárfalvi Béla: A növénytermelés jelenlegi területi eloszlása
a) Dohány A könnyű, kevésbé kötött talajokat szereti, hőigénye júniusban és júliusban, csapadékigénye májusban jelentős. A fagyra érzékeny, ezért csak május elején ültetik ki a palántákat. A Duna—Tisza közének 0,2%-án termelnek dohányt, azaz az 1930-as évek óta megkétszereződött a vetésterülete. Az É-i hegylábi területek, a főváros és Szeged környéke, valamint a Dunamente kivételével általános a termesztése. Néhány folton (Kiskunhalas, Tápió vidéke stb.) a szántónak több mint 1%-án, egyebütt azonban csak 0,1—0,2%-án termelik. A K-i részeken a tiszai, a középső és É-i körzetekben általában a kerti dohány otthonos. A termésátlagok rendkívül alacsonyak, elsősorban a gyakori csapadékhiány következtében. b) Mák A meszes, könnyű vályogos homoktalajokon terem a legjobban, csapadékigénye április és május hónapban rendkívül nagy. Termelése a Duna—Tisza közén — akárcsak országosan — általában a szántó 0,2—0,3%-ára terjed ki, csupán a D-i területeken éri el helyenként az 1%-ot. Általában csak házi szükségletre termelik. * A név szerint fel nem sorolt egyéb növények vetésterületének mintegy 60%-át különféle takarmányozási célokat szolgáló vetemények foglalják el, amelyek sem a szálastakarmányok, sem pedig a gyökérnövények vagy gabonafélék csoportjához nem sorolhatók. Közülük a legnagyobb arányban a takarmánytök termelésével foglalkoznak, mely a gyengébb talajú, csapadékszegény területeknek leghálásabb takarmánynövénye, sokhelyütt a mostoha viszonyokat nem bíró takarmányrépa helyettesítője. Az egyéb növények sorában említésre méltó még a seprűcirok, majoránna, továbbá a zöldtrágyavetések, valamint a kísérleti állapotban levő komlótermelés. C) A DUNA—TISZA KÖZE GYÜMÖLCS- ÉS SZŐLŐTERMELÉSE A könnyen felmelegedő meszes homok, az intenzív napsütés, a vegetációs időszak magas átlaghőmérséklete, a derűs tavaszi és nyári napok tették alkalmassá a Duna—Tisza köze homokvidékét a magasszínvonalú gyümölcs- és szőlőtermelésre. Míg a hátság középfekvésű, televényes homoktalajai a csonthéjasok számára nyújtanak kitűnő lehetőségeket, az árterek egyes vidékei a lágymagvú gyümölcsöknek felelnek meg. A hazánkban elterjedt gyümölcsfák elméletileg csupán azokon a vidékeken termeszthetők, ahol az évi csapadék 600—700 mm körül mozog. Ahol azonban a fák gyökerei elérik a talajvizet, kevesebb csapadékkal is beérik. 125
