Asztalos István - Sárfalvi Béla: A Duna-Tisza köze mezőgazdasági földrajza - Földrajzi monográfiák 4. (Budapest, 1960)
II. fejezet: Sárfalvi Béla: A növénytermelés jelenlegi területi eloszlása
pes termésátlagok mellett az országos átlagnál alacsonyabb a burgonya vetésterülete, különösen a kalocsai, valamint a dunavecsei járásban, ahol a gyengébb talajok mellett a fűszerpaprika termelésére hat korlátozóan. 3. A homokhátság és Tiszamente. Csupán harmadrendű területek, elsősorban csapadékszegénységük miatt. Ceglédtől Kiskunfélegyháza magasságáig a vetésterületi átlag az országos alatt marad, míg a délebbre eső területeken meghaladja azt. A terméseredmények általában mindenütt alacsonyak. A meszes homokkal szemben nem érzékeny burgonyafajták segítségével nemcsak Budapest környékén, hanem a homokhátságon is továbbfejleszthető a burgonyatermelés. A termésátlagok már jelenleg sem sokkal alacsonyabbak a szabolcsi eredményeknél; ugyanakkor a Duna—Tisza köze burgonyaövezete Budapest szomszédságában helyezkedik el. b) Cukorrépa A cukorrépa mélyrétegű, középkötött meszes talajon terem a legjobban. A csapadéknak elsősorban nem a mennyiségével, hanem eloszlásával szemben igényes. Áprilisban átlagon felüli hőmérsékletet, száraz időt kíván. Májustól nő a csapadékigénye, s júliusban éri el csúcspontját. A cukorrépa igényeinek leginkább megfelelő Duna—Tisza közi talajok É-on a Tápió vidékén, Ny-on a Duna mentén, végül pedig D-en a Bácskában fordulnak elő jelentősebb kiterjedésben (középkötött vályogok). Ugyancsak a felsorolt tájakra korlátozódnak a cukorrépatermesztés szempontjából másodrangú talajféleségek, főleg a televényes, kötöttebb homokok is. A Duna— Tisza köze egyéb területein a talajadottságok kedvezőtlenek. A hőmérsékleti viszonyok általában a Duna—Tisza köze egész területén egyformán megfelelőek, a csapadékviszonyok már kevésbé. A vegetációs időszak alatt feltétlenül megkívánt 300 mm-es csapadék — eltekintve Dunavecse és Kecskemét—Tiszakécske körzetétől — mindenütt lehull, ennek eloszlása azonban már nem kedvező. Az a két hónap ugyanis (június és július), melyekben a cukorrépa csapadékigénye a legnagyobb, gyakran száraz, nem ritkán aszályos, s ez a körülmény sokszor súlyosan lerontja a termésátlagokat. Az 1930-as évek átlagában országosan 0,93, a Duna—Tisza közén csupán 0,5% volt a vetésterülete. A felszabadulás után addig nem tapasztalt gyorsasággal nőtt ismét a cukorrépa vetésterülete, s az 1950-es évek elején már az ország területének mintegy 2%-án termelték. Ugyanilyen gyors, ugrásszerű volt a fejlődés a Duna—Tisza közén is. 1955-re az országos arány 1,8, a Duna—Tisza közi 106
