Asztalos István - Sárfalvi Béla: A Duna-Tisza köze mezőgazdasági földrajza - Földrajzi monográfiák 4. (Budapest, 1960)
Sárfalvi Béla: Bevezetés
BEVEZETÉS A Duna—Tisza köze egyike azoknak a magyar tájaknak, amelyek helyzetüknél vagy egyéb sajátosságaiknál fogva feltétlenül kivételes érdeklődésre tarthatnak számot. Alföldi jellegű táj, az Alföld más részeivel együtt osztozik a medencefenéki síkságot jellemző természeti vonásokon (kontinentalitás, csapadékszegénység, aszályhajlam, gyér vízhálózat, fátlanság, mezőségi talajtípusok). Ugyanígy fellelhetők a közös vonások a társadalmi sajátosságokban is (történelmi múlt, népsűrűség, tanyásodás, nagyarányú szemtermelés, fejletlen állattartás). Amennyire határozottak azonban a hasonlóságot kiemelő jegyek, olyannyira szembetűnőek azok a vonások, melyek — bár az alföldi jellegen belül — egyéni arculatot kölcsönöznek a Duna—Tisza közének. A két folyó között pl. felhőtlenebb az ég, több a napsütés, és a Nyírség savanyú homoktalajaival szemben itt a meszes homok adott irányt az egészen sajátos jellegű mezőgazdaság (szőlő-, gyümölcs-, zöldség-, főzeléktermelés stb.) kialakulásának. A Duna—Tisza köze homoki tanya világa részben későbbi eredetű, mint a Tiszántúlé; kialakulásának, fejlődésének gazdasági körülményei is különböznek, másrészt itt — mivel aprók a szőlőbirtokok — sűrűbb a tanyahálózat. A magyarság életében oly nagy szerepet játszó két nagy folyónak, a Dunának és a Tiszának a táját már régi idők óta politikailag is fontos területté avatta országközépi fekvése. Ezzel szemben gazdasági szerepe és súlya egészen a századfordulóig teljesen jelentéktelen volt. A múlt század folyamán azonban tájunk területén, illetve közvetlen szomszédságában olyan nagyarányú természetátalakítások zajlottak le, mint a Tisza és a Duna szabályozása, továbbá a kiskunsági futóhomokterületek megkötése, művelés alá vonása. Éppen e munkálatoknak — melyek szinte teljesen új arculatot kölcsönöztek tájunknak — eredménye, hogy sehol az ország területén nem ment végbe oly gyors fejlődés, sem a táj, sem a gazdasági élet képe nem ment át olyan alapos változáson, mint a Duna—Tisza közén. A mocsaras, ingoványos árterületek, a nagy kiterjedésű homokpuszták a magyar paraszt áldozatos, szívós, ütemében és méretében egyaránt lenyűgöző természetátalakítási munkálatai, a folyószabályozások és a homokkötés nyomán az ország értékes kincsestárává, a magyar szőlő- és kertkultúra középpontjává, Európa egyik legbelterjesebb gyümölcs- és zöldségeskertjévé alakultak. A Duna—Tisza köze jó néhány termékét — többek között a kajszibarackot, a meggyet, a fűszerpaprikát, a különböző zöldségféléket, a könnyű homoki borokat — a világpiacon is már évtizedek óta számon tartják. A felszabadulás, majd a rákövetkező nagyarányú társadalmi változások a Duna—Tisza köze népének életében is fordulatot idéztek elő. A földreform 7
