Sándor Gézáné (szerk.): Adalékok Pest megye felszabadulás utáni történetéhez. MSZMP Pest megyei Bizottsága Archívuma (Budapest, 1987)
Gács Andrásné: Az MDP politikájának érvényesítése Pest megyében, különös tekintettel az agrárproblémák megoldására 1948 - 1952
Lassú folyamatként értékelték a nagyüzemi gazdaság létrehozását, mely "türelmes átnevelést igényel A mezőgazdaság továbbfejlesztésének bázisává a program a földműves szövetkezeteket kivánta tenni. A szövetkezeti mozgalom támogatása érdekében a beszolgáltatásra kerülő termékek felvásárlását végeznék, valamint a nagykereskedelem rajtuk keresztül juttathat majd iparcikkeket a falura. Termelő tevékenység folytatására is biztatás kaptak a földműves szövetkezetek. Az elképzelések szerint az egységes falusi szövetkezetek kialakítása a cél. A legegyszerűbb termelési társulások megalakulását kell szorgalmazni - az intenciók szerint -, de mellettük, ha a feltételek megfelelőek, létrehozhatnak nagyüzemi módon termelő szövetkezeteket is. Javasolták, hogy a kulákbérletek helyén bérlőszövetkezeteket alakítsanak a kevés földü és a földnélküli családokból. Gépállomások létrehozását is kezdeményezték a termelési társulások és az igaerővel nem rendelkező parasztság megsegítése érdekében. Fokozni kivánták a kulákság korlátozását, 1121 gazdasági, politikai befolyásának csökkentését.' ' Az MDP elképzelései, az irányelvek mellett foglalt állást, a parasztság döntő többsége, ezen belül a két parasztpárt országos vezető szervei is a mezőgazdasági szövetkezeti mozgalom szocialista irányú továbbfejlesztése mellett döntöttek. A Tájékoztató Iroda 1948 júniusi ülését követően - mielőtt a szövetkezeti irányelvek érvényrejuttatása megkezdődhetett volna - a gyors Ütemű átszervezés és a kulákok elleni osztályharc élezése mellett foglalt állást a párt vezetése. T.i. az 1948 nyarán megjelent határozat - a JuKF helyzetéről - megnehezítette az egyes országok sajátosságainak megfelelő politikai kidolgozását. Teljesen háttérbe szorult a sajátos magyar viszonyok és a nemzetközi tapasztalatok elemzése. A határozatok ismertetése során egyértelművé tették, hogy a magyar párt nem óhajt külön "nemzeti" "magyar" utat, leszögezték, hogy az osztályharc a szocializmus épitése körülményei között is állandóan éleződik. Megkezdődött az eddig alapvetően helyes politikai irányvonal felülvizsgálata. Rákosi Mátyás a KV 1948. junius 30-i ülésén még csupán a parasztpolitikában irányzott elő lényeges változásokat. Ez azonban már szakítást jelentett a kapitalizmusból a szocializmusba vezető átmenet lenini stratégiájával. Lenin szö-49