Sándor Gézáné (szerk.): Adalékok Pest megye felszabadulás utáni történetéhez. MSZMP Pest megyei Bizottsága Archívuma (Budapest, 1987)

Szabó József: Az MDP politikai irányvonalának érvényesülése Pest megyében 1953 júniusától 1955 márciusáig

Az 1954 október 1-3-i Központi Vezetőségi ülés határozata a jú­niusi irányvonal gyakorlati megvalósítására törekedett, az aka­dályokat kívánta elhárítani, de egyoldalú volt. A hibákat, a végrehajtás akadályait a szektás ellenállásnak, vagy a meg nem értésből következő liberalizmusnak tulajdonították. Ez az egy­oldalúság elfedte, homályban hagyta a jobboldali torzitás meg­lévő és egyre felerősödő tendenciáit. Hogy ez a jobbratolódás mennyiben következett a szektás felfogás és gyakorlat erőtel­jes visszaszorításának törekvéséből és mennyiben volt következ­ménye az uj politikai irányvonal elméleti megalapozatlanságá­nak, az egyre erőteljesebben kibontakozó reformkoncepció elvi tévedéseinek, erre a további kutatások adhatnak választ. Az bizonyos, hogy a Központi Vezetőségi ülésen elhangzottak a politikai irányvonal elkanyarodására utalnak, s ezt a követke­ző napok, hetek eseményei is igazolták. Ez az irányzat a Sza­bad Nép 1954 október 20-i cikkében Nagy Imre beszédének rövi­dített változatát közreadva egy általános offenzivát indított. A Hazafias Népfront kongresszusán a parttalan szövetségi poli­tika meghirdetésével, s a népfrontnak a párttal szembeni ellen­pólusnak a kezdeményezésével olyan elkanyarodás történt a júni­usi határozattól jobbra, melyet mindenképpen korrigálni kellett. A politikai korrekció igényét sürgette, hogy e koncepciót kép­viselők nagy aktivitást fejtettek ki, s jelentős befolyásra tettek szert az értelmiségiek és az ifjúság körében. A politikai irányvonal szükséges korrekciója helyett azonban rövid időn belül váratlan fordulat következett. 119

Next

/
Oldalképek
Tartalom