Surányi Dezső (szerk.): A szenvedelmes kertész rácsudálkozásai. Dokumentumok a magyar kertkultúra történetéhez - Magyar Hírmondó (Budapest, 1982)

III. fejezet

a „frutex salicis”, a gesztenyefa, a somfa (arbor drinia, a szláv „deren” után, Kornelkirsche); a „fructus berocum” vagy „borocum” (talán baraczk); a szederfa (frutex rubeus), stb. Gyakran általános elnevezéssel „arbores fructiferae”, „fructus arborum”, vagy „arbores diverşi generis” is említtetnek. S minthogy a jeles gyümölcsöst (p.o. „pomerium valde bonum”) „arbores fructiferae optimae” már a XIII. században is méltányolni tudták: kétségtelen, hogy akkor nálunk a gyümölcstenyésztés is bizonyos virágzásnak örvendett...

AZ ANJOU-KORTÓL 1514-IG

II3. §. SZŐLLŐMÍVELÉS ÉS BORTERMELÉS

I. A szőllőmívelés és bortermelés harmadik korszakunk alatt hazánkban oly nagy jelentőségre emelkedett, hogy Magyarország nemcsak a mennyiséget, de a minőséget illetőleg is mint bortermesztő ország már akkor is európai hírben állott. Különben a szőllőket folytonos mívelés alatt kellett tartani; ha pedig elhanyagoltattak és elpusztultak, Werbőczy szerint - hamar és könnyen minden beesőket vesztik.

II. Számos okirati adatunk bizonyítja, hogy - kivéve a hidegebb hegyes vidékeket - szőllők az ország minden részében míveltettek; sőt oly helyeken is, hol szőllőmívelősnek ma még híre sincs p.o. Beczkón, Lőcsén,' Sáros megyében a sóvársimonkai hegylánezon, Nagy-Sárosba

91